Vona Ildikó/PannonHírnök: A Thália Humorfesztiválon a Tóték Őrnagyáért megkaptad a legjobb alakítás díját, a miskolci társulat szavazatai alapján a 190. évad legjobb színésze lettél. Milyen érzés bő féléven belül kétszer a legjobbnak lenni?
Görög László: Azért azt nem hiszem, hogy én lennék a legjobb, inkább csak kétszer volt szerencsém. De ettől függetlenül: nekem ez nagy boldogság. Mindkettőnek örülök, különösen a kollégáim véleménye érintett rendkívül jól. Évad közben az ember dolgozik, dolgozik – sokszor alig van időnk egymást megnézni valamelyik produkcióban-, de amikor egy társulati szavazáson a sok jó közül mégis nekem van szerencsém megkapni ezt a díjat, az nagyon felemelő érzés. Igazából az volt benne a furcsa: tudtam, nagyon nehéz év áll mögöttem, nagyon sokat kiadtam magamból abban az évadban, és nekem nem az a tapasztalatom, hogy manapság erre odafigyelnének. Megható, hogy akikkel itt együtt dolgozom, azok ezt észrevették.
– Miskolcon többféle elismerést is átvehettél, ugye?
– Igen, már az első évadban kaptam díjat a közönségtől és a kollégáimtól, most év elején pedig Lovas Rozival együtt Mirelit-díjat, amit Losó József vállalkozó alapított. Ha díjakban mérnénk azokat az éveket, amióta én itt társulati tag vagyok, akkor jó időszakot zárnék, mert pontosan 5 díj esik erre a 3 évre.
– Az egri és a Radnóti Színházban egyaránt 10 évet töltöttél el. A Miskolci Nemzeti hogyan került a képbe?
– Az egri 10 év alatt engem Béres Attila rendezett az Oidipusz királyban, a Hegedűs a háztetőn-ben és a My Fair Lady-ben. Jó emlékeket őriztünk a közös munkáról, és amikor Attilának eszébe jutottam, pont – az igazgatóváltás miatt – eljöttem Egerből. Rá egy évre alakult itt az új társulat olyan tervekkel, lehetőségekkel, ami nagyon biztatónak tűnt.
– Ha megnézzük az eddigi pályád: több a prózai szerep, mint a zenés…
– A Radnóti Színházban eltöltött 10 évem alatt egyetlen zenés darabot játszott a színház, az Anconai szerelmeseket. Nem volt többre mód. A 2 pécsi évad alatt játszottam operettben, a Játékszínben és Egerben is szerepeltem nem egy zenés darabban. Ha a Miskolcon játszott zenés szerepeimet nézzük, nem rossz az arány. Három évet voltam itt, ezalatt: Én és a kisöcsém, Chicago, My Fair Lady.
– Elégedett vagy a szerepekkel, amiket Miskolcon kaptál? Emberpróbáló figurák ezek…
– Semmilyen panaszra nem lehet okom. Az első évet tudtam, a második és harmadik évad szerepei időközben alakultak. Tényleg nincs okom panaszra.
– Woyzeck mellett eljátszani Higgins professzort jelent valami kis kikapcsolódást, felüdülést?
- Kikapcsolódásról, felüdülésről szó sincs. Nem kikapcsolódni és felüdülni járok ide, hanem dolgozni. Kikapcsolódásért a néző jön. Némelyik csak azért. Akadt, aki a My Fair Lady láttán megkérdezte: ha ennyire komolyan vesszük, akkor miért nem a Pygmaliont játsszuk? De volt, aki azt mondta: végre valahol nemcsak a „revüt” látja, de a történet drámai részét is megkapja.
– Hol szeretsz jobban játszani? Nagy színpadon, vagy kis térben?
– Minden színész ott szeret játszani, ahol sikeres. Nem gondolom, hogy ez térfüggő. Én a Radnótin is szerettem azokat az éveket, abban a pici színházban. Miskolc őrületes lehetőség, főleg a pályakezdő kollégák számára fantasztikus. Játékszín, Csarnok, Kamara, Nagyszínház: különböző műfajok, játékstílus, tér – mindegyik mást kíván az embertől, nem hagyja belekényelmesedni a rutinba. Talán nincs még egy ilyen sok lehetőséggel megáldott színház az országban.
– Rendezni hogyan kezdtél el?
– Egerben kaptam egy lehetőséget Csizmadia Tibortól. Steven Berkoff: Nyafogók c. darabját rendezhettem. Életre szóló élmény volt. Úgy terveztem, hogy ha lesz még lehetőségem, kevés szereplős, stúdiódarabokat fogok rendezni, amiket lehetőleg senki sem ismer, hogy ne legyen viszonyítási alap. Ehhez képest a következő az Ármány és szerelem volt Komáromban, ami minden, csak nem ez.
– Bírod a kritikát?
– A kritikát bírom, nem vagyok sértődős. Az „én jobban tudom”, az „én megmondom a tutit” típusúakat nem kedvelem. Ahogy azt sem, amikor a kritikát összekeverik a véleménnyel. Véleménye mindenkinek van. A kritika sokkal mélyebb, szakmaibb. Előfordult, hogy olvastam kritikát olyan produkcióról, amiben játszottam, és bár sárba húzta az előadást: örültem. Mert megerősített abban, amit én is éreztem – amit csinálunk, az rossz. Van ilyen is. No nem sűrűn, de van.
– Ritkán adsz interjút. Miért?
– Nem szeretek interjút adni. Rossz tapasztalataim vannak…
– Nincsen saját honlapod, nem csináltál magadnak profilt a Facebookon, Twitteren…
– Szórakoztat, amikor másokon látom a függőséget, de én nem vagyok rá hajlandó – persze lehet, hogy ez egyszerűen csak lustaság. Az Internet egy csodálatos dolog, a számítógépet is használom mindennap, de aki azt gondolja, hogy amit az Interneten talál az úgy van, és összekeveri a valósággal, az egy szerencsétlen, buta ember. Nem kevés ostobaság szerepel a világhálón. Van, hogy tévedésből, van, hogy direkt rosszindulatból.
– A filmes szerepeid között a Jumurdzsák gyűrűjében egy időutazót játszol. Ha lehetne időutazást tenni, melyik korba látogatnál el szívesen? A jövőt néznéd meg, vagy inkább megtörtént eseményeket?
– Úgy nem mennék el sehova, hogy ott is éljek. Turistaként melyik korba utaznék? Így hirtelen nem tudom, de valószínűleg nem élnék az időutazás lehetőségével.
– Színházi terveid? Maradsz még Miskolcon?
– Egy színésznek a legritkább esetben lehetnek tervei, mert nem ő tervezi az évadát, hanem mások az övét. Legfeljebb igent vagy nemet mondhat a lehetőségekre – ha vannak. Én most igent mondtam Jordán Tamásnak, aki nagy örömmel vár Szombathelyre, de fogok játszani itt is. A My Fair Lady és a Tóték műsoron marad. Eltűnni biztosan nem fogok Miskolcról, de valószínűleg nem lesz itt bemutatóm a következő évadban.
