Életét vesztette egy 25 éves síalpinista egy lavina miatt a Nyugati-Tátrában

A szlovák hegyimentők segítségét kérte egy síalpinista, aki két barátjával együtt a Holý-csúcsról síelt lefelé a Köves-völgy (Kamenistá dolina) felé.

„A hegymászók éppen egy olyan vályún síeltek keresztül, amely alul szűkül, és terepcsapdát képez. Lavinát indítottak el, ami kettőjüket ellepte. Mindhármuknak teljes lavinafelszerelése volt. Két síalpinistát betemetett a lavina, vagyis teljesen a lavina felszíne alá kerültek” – tájékoztatott a szlovák hegyimentő-szolgalát a honlapján.

Hozzátették: a bejelentés után azonnal együttműködésre kérték a poprádi légimentőket. „Az ótátrafüredi leszállóhelyen két hegyimentő is beszállt a helikopterbe, úgy repültek a Köves-völgy felé. A be nem temetett síalpinistának egy lavinakereső segítségével addigra sikerült először az egyik barátját megtalálnia, aki körülbelül egyméteres mélységben volt a lavina felszíne alatt. A kiásása után egy kicsit dezorientált volt az oxigénhiány miatt, de az életfunkciói spontán módon helyreálltak. Enyhén sérült az alsó végtagja” – mondták a hegyimentők.

A két síalpinista ezután tovább kereste a harmadik társukat. „Az másfél méteres mélységben volt betemetve, de a kiásása után nem mutatott életjeleket, ezért megpróbálták újraéleszteni. A helikopter megérkezése után az orvos is folytatta az újraélesztést, de sajnos sikertelenül” – tették hozzá a hegyimentők.

Forrás: ma7.sk, Facebook

Fotó: Horská záchranná služba facebook

Kövessen minket a Facebookon is!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek