Siker és elismerés a kürti Csemadok napon

Negyedik alkalommal rendezték meg a kürti Csemadok napot, amelynek helyszínéül – ahogy minden nyáron – a falu szabadtéri színpadát választották. Az idén is több helyről eljöttek azok, akik ápolják a népdalt, népzenét, néptáncot és meghívást kaptak az alapszervezet elnökétől Balogh Lászlótól és Bujna Mária titkártól.

Az éneklőcsoportok közötti hosszú évek alatt kialakult jó barátságot kívánták továbbéltetni a zsitvabesenyőiek Tallós női csoportja és citerásai, a Nagykéri Vegyeskórus, a Marcelházi Fodros menyecskekórus és Kincses citerazenekar, a szímői Rozmaring népdalkör, a Magyarországról érkezett novaji asszonykórus és a herédi népdalkör tagjai. Sütő Judit műsorvezető üdvözlő szavait követően elsőként Lebocz Zsombor a kürti alapiskola tanulója énekével lépett a színpadra, akit szintén hazaiak a Bokréta vegyes kórusa követett, majd végezetül a kisújfalusiak ifjúsági tánccsoportjának bemutatkozásával az emléklapok átadásával és egy közös énekléssel zárult a műsor.

A rendezvény legjelentősebb eseményére akkor került sor, amikor Bimbó Zoltán az Egri Kultúrális és Művészeti Központ igazgatója átadta a Bokréta Vegyeskórusnak a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) arany páva díját, amelyet az egri Palócgála – országos minősítésen kiemelkedő szereplésükkel nyertek el.

A csoport 1972-ben alakult. 1983-ban a Libapásztor játékok című műsorral bejutottak a Csemadok által rendezett országos döntőbe, ahol első helyezést értek el. 1985-ben a Tavaszi szél vizet áraszt – országos vetélkedőn szintén elsők lettek a kendermunkák bemutatásával. Elbűvölték a környező falvak közönségét, sőt az országhatáron túl Bécsben, Mezőfalván, Kisnánán, Oroszlányban, Heréden és Dunaújvárosban is vendégszerepeltek. 2007-ben bejutottak a Dunaszerdahelyen megrendezett Bíborpiros szép rózsa országos döntőjébe. A Palócgálán Eger-ben öt alkalommal mutatkoztak be, 2005-ben és 2011 –ben arany, 2007 -ben, 2009-ben, 2013, 2014 és 2015 -ben arany páva minősítést értek el. 2011 novemberében a fesztivál nagydíját is elnyerték. A csoport jelenleg húsz tagú, ami vezetőjüknek Szombath Károly érsekújvári zenetanárnak köszönhető, aki  a hetvenes években tanított a kürti alapiskolában majd 2005-ben visszatért, hogy egykori tanítványait is beszervezze az énekesek közé.

A hagyományok ápolása a múlt iránti tisztelet és kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét, amelyet most a kürtiek a Csemadok nap megrendezésével bizonyítottak és ahol minden résztvevő kiválóan érezte magát.

Kantár Éva

a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának elnöke

Megjelent a Szabad Újság augusztus 17-i számában.


Hasonló cikkek