Sikere volt a jótékonysági jelmezvásárnak

Hatalmas érdeklődés övezte a szombaton megtartott kecske jótékonysági jelmezbörzét, ahol a résztvevőknek lehetősége nyílt arra, hogy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház korábbi évadjai során látott jelmezekből válogassanak és hazavigyék a legszebb darabokat

– Három körben kilencvenhat zsák ruhát szállítottak ki a díszítőink, amit szombat délelőtt sikerült kipakolni a boltban – árulta el Gégöl Sarolta, a színház marketingvezetője a BAON-nak. – Elsősorban női ruharészt válogattunk össze, de tervezzük, hogy a férfiből is hasonló, nagyszabású vásárt csinálhassunk a közeljövőben. A ruhák mellett kellékeket hoztunk: sálakat, kalapokat, alsóruhát, báli ruhát, zakókat.

A színház számára kiemelten fontos a környezettudatosság és az újrahasznosítás.

Ezek a jelmezek tökéletesek lehetnek akár egy bulihoz, egy alkalomhoz, vagy éppen egy jelmezbálhoz, így nem kell új ruhát vennie annak, aki ilyenben gondolkozik. Bár hivatalos megnevezésük szerint ezek színházi jelmezek, a legtöbbjük valójában a mindennapokban is hordható ruhadarab.

A résztvevők emellett az egyesület és a színház dolgozói által készített süteményekkel, finomságokkal is kényeztethették magukat. A jótékonysági jelmezvásár tombolahúzással zárult, ahol bort, belépőket, színházi legyezőt, illetve szobor- és vacsora felajánlást lehetett nyerni, valamint fődíjként gazdára talált Danyi Judit színművész horgolt kesztyűje, amelyet azon a Hamlet előadáson viselt, ahol férjével, Hegedűs Zoltán színművésszel egymásba szerettek.

A délutánt süteményvásár és kulturális programok színesítették, a nyári hangulatról pedig Szabó Dorottya és Varga-Huszti Máté színművészek zenés előadással gondoskodtak.

Az átválogatott, húsz évadnyi jelmezeket 500 forintos, a kiegészítőket pedig 200 forintos támogatói hozzájárulással szerezhették be az érdeklődők. A teljes befolyt összeg 250 370 forint lett, melyből a Védőháló Egyesület mélyszegénységben élő családokat juttat egynapos nyári programhoz az élményfürdőben – írja a BAON.

Révhegyi Andrea


Hasonló cikkek