Sikeres próba: indulhat a forgalom Budapest új vasúti hídján

Kezdődhet a régi híd bontása.

A hétfői sikeres statikus próbák után a MÁV-Start és a V-Híd két összekapcsolt Szergej dízelmozdonya sikerrel teljesítette a különböző, 5 és 80 km/h közötti sebességgel végzett dinamikus próbákat is, így a híd forgalomba helyezésére is sor kerülhetett – írta vasárnapi bejegyzésében Vitézy Dávid.
Mint közölte, az új, a két meglévő mellé épült harmadik vasúti hídon vasárnap késő este indulhatott meg a forgalom, így az első, utasokat is szállító menetrend szerinti vonat a hétfő reggel 5:27-kor Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra induló G43-as jelzéű vonat volt. Hozzátette, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. , a kivitelező Duna Aszfalt és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékének munkatársai a helyszínen végeztek egész vasárnap délelőtt méréseket.
Ismeretes, az elmúlt napokban a kivitelező a vágányt beszabályozta és a felsővezetéket is kiépítette.
Mindeközben nem állnak le a munkálatok, hiszen egyidejűleg az új híd kivitelezésével, megkezdődött a középső hídszerkezet bontása, melynek helyére év végéig kerül új híd.
A Déli Körvasút program az elmúlt évtizedek legnagyobb budapesti vasútfejlesztési beruházása, mely kormányzati beruházásban, európai uniós támogatással, a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF együttműködésében valósul meg.
Amint kész lesz a teljes Déli összekötő cseréje, ezt követően Kelenföldtől a Népligetig új vágányok és 3 helyszínen (Nádorkert, Közvágóhíd, Népliget) új vasúti megállók épülnek, hogy jelentősen sűrűbben közlekedhessenek az elővárosi és távolsági vonatok Budapesten át.
A kormányzati szándék szerint ez jobban bekapcsolja a vasutat a főváros és a régió közlekedésébe, továbbá lehetővé teszi a vonatok sűrítését elővárosok felől.
A kiemelt képet és többi fotót Nyitrai Dávid/BFK készítette.
Kövessen minket: Facebook

Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek