Sikeres volt az Ünnepi Könyvhét Miskolcon

Sok látogatót vonzott a szerdától szombatig tartó 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok elnevezésű rendezvény, amely az országos előtt egy nappal kezdődött, és számtalan érdekes programmal várta a belvárosi Erzsébet térre az olvasás kedvelőit.

Kaláka-koncert, előtérben Ludas Matyival

Kiss János alpolgármester és Kiss Anna Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze nyitotta meg az eseményt, majd utánuk következett a miskolciak nagy kedvence, a Kaláka együttes koncertje.

Kiss János alpolgármester a megnyitó után, könyvválogatás közben

Az idei rendezvényre több mint 300 új kiadvány, 59 verses- és 71 prózakötet, 25 esszégyűjtemény, 22 irodalomtudományi, 21 történelmi, 11 szociológiai és filozófiai munka, 8 művészeti album, 52 gyerek- és ifjúsági könyv, továbbá négy antológia jelent meg. Az ünnepi könyvhét szorosan kötődik Miskolchoz, hiszen 1927-ben Supka Géza író itt vetette fel először annak ötletét, hogy legyen a magyar könyvnek saját ünnepe.

Kreatív foglalkozás gyermekeknek

Június 6-a és 9-e között változatos programokkal igyekeztek felhívni a figyelmet az olvasás szépségére a szervezők, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai. Meghívásukra ismert írók, költők érkeztek a borsodi megyeszékhelyre és közönségtalálkozókon dedikáltak, beszélgettek az érdeklődőkkel. Itt volt többek közt Lőrincz L. László, Fecske Csaba, Csorba Piroska, Porkoláb Tibor, Jenei László, Mihalec Gábor, Gréta May, Nagy Bendegúz, Kégl Ildikó, Gyarmati Béla, Csohány Domitilla.

Irodalmi hősökkel is lehetett találkozni

A téren felállított színpadon zenekarok, énekesek, művészeti társulatok, táncosok léptek fel és teremtettek nagyszerű hangulatot. Sokféle kézműves foglalkozást kínáltak a kreatív sátrak, ahol részletesen is lehetett ismerkedni a könyvkészítés alapjaival. A Montázs Színjátszó Műhely izgalmas játékra hívta az irodalomkedvelőket, és mindennap értékes nyereményeket kaphattak azon olvasók, akik kitöltötték az irodalmi totót.

Koncert közben: kicsik és nagyok

(Fotó: Vona Ildikó/ PTV)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek