Sikert hozhatnak a földeáki kiscsibék

Mivel a településen  olyan közmunka programot indítottak el, aminek köszönhetően önellátóvá érhet a közösség.

Ennek a programnak hála pedig számos fontos mezőgazdasági terményről maguk gondoskodnak. Legfőképpen gabonát termesztenek, de tojásból sem szenvednek hiányt és baromfik tenyésztéséből is jeleskednek.

A tojásmennyiségük bőven kielégíti a kicsik és idősek igényeit is, hiszen az óvodát, az iskolát és az idősek otthonát is abból látják el. Emellett a napokban több 840 csibe kelt ki az önkormányzati keltetőben. Mára már öt darab 500 férőhelyes keltetővel és három csirkebújtatóval is rendelkeznek. Folyamatosan fejlesztik a baromfiudvarokat, hogy állatbarát nevelőt alakítsanak ki.

Ez által szem előtt tartják a védelmi intézkedéseket, másrészt pedig igazi falusi csirkéket biztosítanak, amik szervezetében a jó körülmények miatt kevesebb a stressz hormon, s természetesen a gyógyszer is.

Folyamatosan keresik a támogatásokat projektjük bővítésére és saját forrást is szánnak a fejlesztésekre. Munkagépeik is korszerűek, hogy könnyebbé tegyék a földek karbantartását. Ez jelentős előrelépés, hiszen nemrégiben egy 1400 négyzetméteres szántót tudtak vásárolni. Ez a területen a fóliás termesztést szeretnék megindítani.

Ahogy sorainkból is kitűnik, a település egyre inkább önellátásra rendezkedik be és gondol a jövőre. De az ötlet – s ezt maga a polgármester is hangsúlyozza nyilatkozataiban – valójában nem új keletű. Mert korábban már Maroslele is alkalmazta. Hajnal Gábor faluvezető innen szerezte a terveket és alakította át Földeák lehetőségeihez mérve, hogy a legtöbbet hozhassák ki adottságaikból.

Farkas Cs. Tekla

Forrás/Nyitókép: delmagyar. hu

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook

 


Hasonló cikkek