Sikkasztást lepleztek le a Roszkoszmosznál és a Rosztyehnál az orosz ügyészségi vizsgálatok

Jelentős, 1,6 milliárd rubeles (több mint 7 milliárd forintos) sikkasztást lepleztek le a Roszkoszmosz orosz űripari vállalatnál, valamint a fejlett polgári és katonai technológiák exportjának elősegítésére szakosodott Rosztyeh orosz állami vállalat cégeinél elvégzett ellenőrzések – derült ki az orosz főügyészségnek a szövetségi parlament felsőháza számára készített, kedden ismertetett jelentéséből.

Az elsikkasztott eszközöket a termelőbázis korszerűsítésére és a legújabb típusú fegyverek kifejlesztésére kellett volna fordítani. Az ügyészek egy év alatt közel 19 ezer, a hadiiparhoz kötődő cégnél és állami szervnél végeztek vizsgálatot. Egyebek között források jogellenes elidegenítésére, túlszámlázásra és a határidők megsértésére találtak bizonyítékokat.
A Roszkoszmosz vezetése közölte, hogy támogatta a vizsgálatot, és a főügyészség rendelkezésére bocsátotta belső ellenőrző szolgálatának anyagait. A Rosztyeh sajtószolgálata azt állította, hogy a cégnél és leányvállalatainál 2018-ban 3,4 milliárd rubelnyi (mintegy 15 milliárd forintnyi) kár keletkezését sikerült megelőzni, és 975 millió rubelnyi (mintegy 4,3 milliárd forintnyi) eszköz visszatérítését sikerült elérni.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt hangoztatta, hogy helytelen lenne a Roszkoszmosznál leleplezett sikkasztást Dmitrij Rogozinnal összefüggésbe hozni, aki kevesebb mint egy éve áll a vállalat élén.

 


Hasonló cikkek