Simon Attila: A kelleténél többet foglalkozunk a múlttal

trianoni döntés századik évfordulója kapcsán Simon Attila szlovákiai magyar történész beszélt arról, miként látja a döntést és annak következményeit. A Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója szerint, többet foglalkozunk a múlttal a kelleténél.

Trianon következményeit a magyar nemzet fejlődésére nézve nyugodtan mondhatjuk tragikusnak. A határokon kívül rekedtek számára gazdasági és kulturális lehetőségeik beszűkülését, asszimilációt, lassú, de biztos térvesztést hozott. Magyarország pedig egy kicsiny, az őt körbevevő nagyhatalmaknak kiszolgáltatott, sérülékeny, mára egy önmagába zárkózott, frusztrált, az idegen nyelveket alig beszélő országgá vált, amelynek lakossága a kelleténél többet foglalkozik a múlttal. A rossz focit az aranycsapat állandó felemlegetésével, a sikertelenségeket pedig folyamatos trianonozással igyekeznek takargatni, miközben a kudarcok és a problémák valódi okainak feltárása nem történik meg.” – magyarázza Simon.

Az elszakított nemzetrészeket mára az erőteljes asszimiláció sújtja, miközben pl. Kárpátaljáról oly mértékű az elvándorlás, hogy az már magának az ottani közösségnek a jövőjét veszélyezteti.” Simon a gyakran hangoztatott véleménnyel ellentétben a szlovákiai magyar közösség helyzetét nem látja rosszabbnak, mint a többiét. “Trianon történelem és akként is kell hozzáállni, vagyis nem Trianont, hanem a mai helyzetünket kell kezelni. Egyrészt társadalmunk belső modernizációját. Egy felkészültebb, tanultabb, a világra nyitottabb, egyben azonban a tradícióira büszkébb magyar közösséget kell megteremtenünk. Másrészt az érdekeinknek az eddiginél határozottabb megfogalmazására és képviseletére van szükségünk, amelynek egyik kulcskérdése az önigazgatási elemek erősítése. A harmadik fontos elem a megfelelő környezet: az erős Európai unió, a határok további légiesülése, a liberális demokráciák erősödése. És persze nem ártana egy sikeres és pozitív példákat mutató anyaország sem.”

Forrás: bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek