Sojgu a Nyugatot tette felelőssé a viszony mélypontra kerüléséért

Nem tesz jót a deszkalációnak, hogy amerikai hadihajó lépett be a Fekete-tengerre, miközben az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajója is kifutott a nyílt vízre.

Az Egyesült Államokat és a NATO-t az európai térségben megnövekedett katonai fenyegetésért, az ukrán nacionalizmust pedig a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kiéleződéséért tette felelőssé kedden Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) katonai tárcavezetőinek dusanbei tanácskozásán.

„A katonai fenyegetés erősödéséhez az európai térségben hozzájárulnak az Egyesült Államoknak és a NATO-nak a csapatok harckészültségének növelésére és az előretolt jelenlét megerősítésére irányuló intézkedései. A katonai infrastruktúrát korszerűsítik, a hadműveleti és harci kiképzés intenzitása növekszik, és a „négyszer 30-as” amerikai koncepciót alkalmazzák. Ukrajnában felszítják a nacionalista érzelmeket, ami fegyveres konfliktust provokál a Donyec-medencében, beleértve az Oroszországgal határos területeket is” – mondta Sojgu.

A „négyszer 30-as” koncepció értelmében az orosz fenyegetésre válaszul a NATO-ban 30 repülőszázadnak, 30 hadihajónak, valamint 30 harci zászlóaljnak kell 30 napon belül harcra készen állnia. Az orosz védelmi miniszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok és a NATO fenyegető tevékenységére válaszul rendelt el váratlan harckészültség-ellenőrzést a nyugati és a déli katonai körzetben, amelyhez két hadsereget és három légideszant hadosztályt is átdobtak a térségbe. Közölte, hogy Oroszország figyelemmel kíséri a NATO-erőknek a Defender Europe hadgyakorlat keretében végrehajtott mozgását.

Sojgu ismételten leszögezte, hogy Oroszország a saját területén a saját tervei szerint mozgatja erőit, amire nincs és nem is lehet külső katonai befolyás. Kifogásolta, hogy a manőverekkel kapcsolatban figyelmeztetés is elhangzott. „Hangsúlyozni szeretném: az efféle figyelmeztetések elfogadhatatlanok számunkra, továbbra is mindent meg kívánunk tenni határaink biztonsága érdekében” – mondta a miniszter.

Az orosz Fekete-tengeri Flotta közölte, hogy zászlóshajója, a Moszkva rakétahordozó cirkáló kifutott a tengerre, hogy oktató manővereken vegyen részt, és lövészet keretében légvédelmi és tüzérségi tűz alá vegyen egy ellenséges hajót szimuláló tengeri célpontot. Az amerikai hatodik flotta este bejelentette, hogy az amerikai parti őrség egyik járőrhajója, a Hamilton a Fekete-tengerre ért.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az orosz-ukrán csúcstalálkozóra tett javaslatára. Emlékeztetett, hogy Vlagyimir Putyin elnök korábban leszögezte, a párbeszéd témáját kizárólag a kétoldalú kapcsolatok képezhetik, a délnyugat-ukrajnai konfliktus rendezése nem. Megismételte Moszkva álláspontját, miszerint Oroszország nem részese a konfliktusnak, amelyet kizárólag a minszki megállapodások végrehajtása, valamint a Kijev és a szakadár köztársaságok közötti közvetlen párbeszéd útján lehet rendezni.

Világ tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek