Sok érdekességet kínálnak a Miskolci Szimfonikusok

Angliai turné, kassai fellépés, különleges produkciók, összművészeti előadás, sőt még szimfonikus rockkoncert is szerepel a zenekar hátralévő évadjában.

 

Váradi István
Várdai István csellóművész

 

Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője sajtótájékoztatón számolt be a még előttük álló eseményekről, feladatokról. Várdai István csellóművész érkezik szólistaként a március 13-i koncertre; még nem tudni melyik hangszerén fog játszani, de van a birtokában egy eredeti Stradivari-cselló is. Az est karmestere Marco Balderi lesz.

Április 24-i bérletes hangversenyük programját Kocsis Zoltánnal közösen tervezték, és ő dirigálta volna. A koncert Kovács János vezénylésével megvalósul, a zenekar ezzel szeretne tisztelegni a legendás magyar zongoraművész emléke előtt.

2017 Kodály-emlékév, ezért március 5-én a Művészetek Házában kerül sor a Háry János előadására, ami mozgással, prózával és animációval tarkított hangversenyélményt kínál. Az összművészeti produkcióban közreműködnek a Balázs Győző Református Gimnázium diákjai, tanárai.

2016 novemberében Párizsban turnézott a zenekar. Március közepén a társulat egyik fele Angliába utazik, de van vendégszereplésük Kassán is, május 24-én. Idehaza aktív részesei lesznek a Bartók Plusz Operafesztiválnak, a népszerű Promenád-koncertek sem maradnak el, júliusban pedig a húszéves Hooligans együttessel közösen terveznek egy nagyszabású, klasszikus rockshow-t.

Később felvételről visszahallgatható lesz néhány rendezvényük: ebben a zenei évadban a Miskolci Szimfonikus Zenekar hat koncertjét rögzíti a Bartók Rádió.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: Miskolci Szimfonikus Zenekar


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek