Sokan szeretik a Katona József Könyvtár ablakos kölcsönzését

Remekül működik az Ablak-kölcsönzés szolgáltatás a Bács-Kiskun megyei Katona József Könyvtárban. Az elmúlt másfél hétben négyezer könyvet kölcsönöztek ki és vittek vissza az olvasók.

A kialakult járványhelyzet miatt a könyvtárak személyes látogatása november 12-e óta tilos, a szolgáltatások közül a könyvkölcsönzés azonban elérhető. A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár november 13-tól indította el az Ablak-kölcsönzés szolgáltatását. Keddtől-szombatig 9 és 17 óra között a Könyvtári Kávézó ablakánál veszik vissza a könyveket, illetve itt kölcsönőzhetők ki az előre megkért kötetek.

Ramháb Mária könyvtárigazgató elmondta: több, mint négyezer kötetet kölcsönöztek ki és vittek vissza az olvasók.

Ez is azt mutatja, hogy szükség van a könyvtárra, sokan szeretnek olvasni. Szerencsére a tavaszi karantén időszaktól eltérően most biztosítani tudják a könyveket.

Az Ablak-kölcsönzés szolgáltatás keddtől-szombatig érhető el. Az olvasóknak mindössze annyit kell tenniük, hogy igényüket előzetesen leadják a könyvtár- www.bacstudastar.hu honlapján lévő űrlapon, az info@kjmk.hu e-mail címen vagy a 76/500-563-as telefonszámon. Ezt követően a könyvtár dolgozói összeállítják a csomagot, melyek később az ablakban átvehetők. Aki csak könyveket szeretne visszavinni, annak nem szükséges előre bejelentkezni, csak az ablaknál kell átadnia a könyveket. A fiókkönyvtárakból kivett könyveket is fogadják. Ugyanezeken az elérhetőségeken adott a lehetőség a dokumentumok hosszabbítására is.

Ramháb Mária hozzátette, hogy a fiókkönyvtárakban is elérhető a szolgáltatás, minden intézmény a saját lehetőségeihez mérten adja ki a könyveket. Van, amelyik ugyanúgy ablakon, de többnél csengetés után viszik ki az előre megrendelt könyveket az ajtóhoz. A könyvtárigazgató a végén megjegyezte: a honlapjukon folyamatosan frissülő virtuális programokat is kínálnak. Érdemes megtekinteni a különböző tartalmakat. Például a korábban meghirdetett, de a bezárás miatt elmaradt előadások közül több már meghallgatható. A Katona József Napok 2020 keretében a Bánk bán és a történeti válóság címmel dr. Körmendi Tamás, az ELTE Történeti Intézetének tanszékvezető egyetemi docense tartotta meg előadását. Szintén megnézhető már a Karinthy megmondja című virtuális könyvbemutató, melyben Király Levente íróval, költővel, szerkesztővel Hegedűs Zoltán színművész beszélget a könyvről. A zene szerelmeseinek is kedveznek, akik a Hangszeres zene a bécsi klasszikában című programot hallgathatják meg. Így aki szeretett volna részt venni bármelyik programon, nem marad le róla.

A kisebb gyerekeknek lehet vonzó a Meseország programja, a honlapon meghallgathatóak az előző mesemondó verseny meséi. Közben már zajlik az idei Meseország is, ezúttal online formában. A jelentkezők december 10-ig küldhetik be videón a saját mesemondásukat.

Révhegyi Andrea

Forrás: Baon.hu

 


Hasonló cikkek