Sokszínű a nyári tábor programja Makón

Élményközpontú táborokkal várják az érdeklődőket az Erzsébet-házban egész szünidő alatt. A legtöbb program ingyenes és fogyatékos fiatalok számára is elérhető az akadálymentesítésnek és a speciális felkészülésnek köszönhetően

Az Erzsébet–házat már 2019-ben átadták a településen, de a hétköznapi fejlesztéseket és közösségi programokat a járvány miatt nem tudták megoldani, viszont a nyáron lehetőségük nyílik különböző táborok megszervezésére. Tizenegy héten át izgalmas játékokat, foglalkozásokat biztosítanak azoknak, akik időben jelentkeznek.

Farkas Éva Erzsébet a napokban megtartott tájékoztatón azt nyilatkozta, hogy igen széles lesz a paletta. A pár hónapos babáktól a fiatal felnőttekig mindenkinek kínálnak programot, a művészeti foglalkozásoktól a lelki és testi rekreációig.

A tematikus hetek között korai fejlesztés, színjátszó-, balerina-, fafaragó, kézműves- és jógatábor egyaránt lesz, ráadásként itt tartja nyári szimpóziumát – részben határon túli magyar alkotók részvételével – a Natura Művésztelep – írja a delmagyar. hu.

A résztvevőkön kívül várják még az önkénteseket is, akik szívesen segítenek a lebonyolításban. A táborok különlegesség az, hogy feledhetetlen élményt adnak minden korosztálynak egészségi állapottól, fogyatékosságtól függetlenül. Ez tükrözi az Angyalsóhaj alapítvány célkitűzéseit, mert minden eszközzel igyekeznek támogatni a nehéz sorban élő családokat, közkedveltté tenni a művészeteket, a közösségi alkotótevékenységeket és fejlesztési lehetőségeket biztosítani sérült gyermekek és fiatalok számára is.

A nyári összejöveteleket éppen ezért bonyolítják le az Erzsébet – házban.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Facebook


Hasonló cikkek