Soltész Miklós: a béke megőrzéséről szól a szavazás

A vasárnapi szavazás egyrészt az ország békéjének a megőrzéséről, másrészt a 18 év alattiak megvédéséről szól – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke , miután lengyel újságírókkal találkozott a BOK csarnokban vasárnap Budapesten.

Soltész Miklós kiemelte: az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP-re szavazók elutasítják azt, hogy Magyarország belekeveredjen a háborúba.

Az ellenzék azt “sugallja, állítja”, hogy fegyveres módon, akár katonákkal vagy fegyverszállításokkal részt kell venni a háborúban – mondta.

“Látjuk a sok szenvedést, a gyerekeket, felnőtt lányokat és asszonyokat, akiknek a férfi hozzátartozóik otthon kellett maradjanak, a háború részeivé váltak” – így fogalmazott a menekültek ellátására kijelölt csarnok épületében.

Az államtitkár a népszavazásról beszélve azt mondta, hogy Magyarországon a gyermekeket olyan ideológiák veszélyeztetik, amelyek ellen képtelenek védekezni. Ezért arra kérte a szavazókat, hogy négy nemmel támogassák a törvényt a 18 év alattiak megvédéséről az életidegen ideológiákkal szemben. “Ezeket az ideológiákat messziről kívánják ránk erőltetni, az egész rövid ideig fog tartani, de a lelkekben hatalmas pusztítást fog végezni” – fogalmazott.

A lengyel újságírókkal való találkozásról elmondta, hogy a védekezésről, a családok támogatásáról szerzett tapasztalataikat osztották meg.

A két nemzet között ugyan nézetkülönbségek vannak, összességében azonban a lengyelek és a magyarok ugyanúgy békességet szeretnének és az emberéletek mentését fontosnak tartják – hangsúlyozta.

Magyarország egyértelmű érdeke, hogy ne keveredjen bele a háborúba, ezért nem viszünk sem fegyvert, sem katonát, és a fegyverszállítmányokat sem engedjük át az országon – szögezte le, arra is kitérve: megértik, ha a lengyelek ezt másképp gondolják.

Soltész Miklós számít arra, hogy a különféle álláspontok hosszabb távon nem befolyásolják a négy visegrádi ország együttműködését, “fantasztikus kapcsolatrendszerét”.

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek