Sorozat készül Az utolsó nyomozó-trilógiából

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy elkészül a sorozat Ben H. Winters Az utolsó nyomozó-tilógiájából, mert a Fox csatorna berendelte a pilot epizódot.

A trilógia első része, a Gyilkosság világvége előtt még 2012-ben jelent meg, és elnyerte a rangos Edgar-díjat, majd ezt követte további két rész, a Végső ígéretek és Az igazság határán. A regényeket E/1-ben meséli el a főszereplő, Hank Palace nyomozó, aki egy öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot igyekszik felderíteni. Ennek egyedül ő látja értelmét, hiszen mindeközben egy halálos aszteroida tart a Föld felé, és az Egyesült Államok társadalma az összeomlás szélén áll. Emberek milliói egyik percről a másikra hagyják ott a munkájukat, de nem úgy Hank Palace, aki eltökéli, hogy a végére jár a gyilkosságnak.

A trilógia sorozattá adaptálásáról már 2016 óta szó van, a projekt azonban csak most látszik megvalósulni, a pilot epizód berendelésével. Ez még nem jelenti azt, hogy biztosan el is készül a széria, erről majd az egy óra hosszú pilot epizód megtekintése után döntenek.

Az utolsó nyomozó-trilógiáról ITT írtunk korábban.

Forrás: Deadline


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek