Sorozatként folytatódik a Szárnyas fejvadász

Ridley Scott összefogva az Amazonnal egy akciósorozat formájában kívánja folytatni a Szárnyas fejvadász és a Szárnyas fejvadász 2049 történetét.

A Szárnyas fejvadász 2099 a 2017-es Dennis Villeneuve féle film folytatása lesz, és jobban kitágítja majd azt a világot, melyet Philip K. Dick alkotott meg 1968-ban, az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című 1968-as novellájában.

Az Oscar-díjas Ridley Scott rendezte 1982-ben az ikonikus első részt, és most megerősítette, hogy az Amazon Prime Videóra érkezik egy Szárnyas fejvadász sorozat, melyben Scott produceri feladatokat lát el, de az is lehetséges, hogy rendezőként is közre fog működni. A produkció jelenleg fejlesztés alatt áll, és a pilot epizód forgatókönyve már el is készült.

Ridley Scott nem tétlenkedik mostanában, hiszen 2021-ben két filmje is mozikba került (Az utolsó párbaj, A Gucci-ház), emellett besegít a készülő Alien-sorozatba, és az Apple TV+-ra is ékezik tőle egy történelmi széria, Joaquin Phoenix-szel a főszerepben, mint Napóleon.

Forrás: The Guardian

Ha tetszenek a tartalmak, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek