Sorozatlopó: 42 ruhát lopott el egy nő

A rendőrök vádemelést javasolnak az ügyészségnek.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 46 éves helyi nő több kecskeméti üzletből lopott 2019 novemberétől – közölte a rendőrség. Volt olyan eset, hogy élelmiszereket akart lopni, de a biztonsági őr tetten érte. Három ruházati üzletben azonban sikerrel járt. Az egyik ilyen alkalommal 42 ruhát tulajdonított el.

Egy másik üzletben a ruhák mellé 36 fülbevalót is megpróbált elemelni, de itt sem járt sikerrel, mivel itt is tetten érték. A nyomozás során az is kiderült, hogy a kecskeméti asszony Budapesten és Szegeden is lopott üzletekből. Ezeken felül további bolti lopásokkal is gyanúsítható a nő.

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették az üzletszerű lopások miatt az asszonyt, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

Ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték a rendőrök, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.

Révhegyi Andrea

Forrás: baon.hu

Kiemelt fotónk illusztráció!

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek