Sorra nyitnak a balatoni strandok: van, ahol hatalmasat nőttek az árak

Sorra a nyitnak a balatoni strandok, bár az időjárás még nem a legkedvezőbb. A víz még nem melegedett fel annyira, hogy tömegek fürödjenek, de a parton már egyre többen vannak.

Sok helyen jóval többe kerül a strandbelépő tavalyhoz képest. Ugyanakkor a járványhelyzet miatt több előírást kell betartani – derül ki az ATV Híradó riportjából.

A csopaki a Balaton legdrágább strandjai közé tartozik: egy felnőtt napijegyért 1600 forintot kell fizetni, ez 60 százalékos áremelést jelent 2019-hez képest.

Az üzemeltetők szerint a mostani árakkal sem biztos, hogy elkerülik a veszteséget. Béndek Edit strandgondnok ugyanakkor elmondta azt is, hogy az alapszolgáltatások mellett a csúszda és az ugrálóvár használatát is tartalmazza a jegyár, de jógát és napi aerobic-edzést is tartanak.

Keszthelyen viszont még nem volt fizetős a strand június első hétvégéjén: az időjárás azonban közbeszólt, ezért sétányként voltak nyitva. Itt nem emeltek a belépőjegyek árán.

Az ATV-nek nyilatkozó büfésnek rosszak a tapasztalatai: egyelőre alig van vendég, Pünkösd óta rossz az időjárás. A legtöbben abban bíznak, hogy legalább nullszaldósan tudják zárni a szezont.

Balatoni stranbelépők árait a csodálatosbalaton.hu összegyűjtötte, ITT olvashatja.

atv.hu / portfolio.hu

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek