Spanyol értelmiségiek kiáltványban követelik a kormány lemondását

Neves spanyol tudósok, egyetemi tanárok, újságírók, költők, írók és gazdasági szakemberek kiáltványban követelik a Pedro Sánchez vezette kormány azonnali lemondását és egy független szakértőkből álló új kabinet létrehozását.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a szélsőbaloldali Unidas Podemos alkotta koalíció válságkezelése általános elégedetlenséget váltott ki a spanyol társadalomban, s napok óta spontán tüntetések zajlanak az országban. A koronavírus-járvány Spanyolországban több mint 30 ezer ember halálát követelte, s számos szakértő szerint ez legalább részben a kormány felelőtlenségének, illetve megkésett és eredménytelen intézkedéseinek tudható be.

A manifesztum, mely a “Kiáltvány a Nemzeti Ellenállásért” címet viseli, szintén kiemeli a meggondolatlan gazdasági lépések veszélyeit, s azzal vádolja a szociálkommunista kormányt, hogy meghamisította a COVID-19-esetekkel kapcsolatos statisztikákat. Az értelmiségi csoport azt is szóvá teszi, hogy a kabinet a járványt kihasználva próbál keresztülvinni a törvényhozásban ideológiailag motivált jogszabály-módosításokat, illetve cenzúrával és a szabadságjogok korlátozásával próbálja akadályozni az állampolgári elégedetlenség kifejezését.

A kiáltvány aláírói között olyan köztiszteletben álló személyiségek találhatók, mint Aquilino Duque költő, Carlos López Díaz kereskedelmi szakember, Francisco García egyetemi tanár, Rafael Sánchez Saus és Jesús Palacios történészek vagy Ángel Fernández közgazdász.

A spanyol nyelvű felhívás elolvasható az azt elsőként közlő La Tribuna del País Vasco nevű lapban.

fotó: Efe


Hasonló cikkek