Spanyol szenátorjelölt: A magyar családpolitikát szeretnénk követni

Macario Valpuesta Bermúdez egyetemi tanárral, a jobboldali VOX szenátorjelöltjével készített interjút Cseszneky Miklós nemzetközi kapcsolatok szakértő az El Correo de Madrid nevű spanyol lapban.

Valpuesta, aki a latin nyelv és a római jog professzorra a sevillai Pablo de Olavide Egyetemen, emlékeztetett arra, hogy az athéni demokrácia és a köztársasági Róma bukása arra figyelmezteti a mai politikusokat, hogy az egyéni szabadság biztosításához és egy felelősségteljes politikai közösség működéséhez elengedhetetlen a tisztelet légköre, s a demagógia és a túlzott hatalomkoncentráció veszélyt jelent a társadalomra.

A politikus éles kritikával illette Pedro Sánchez szocialista kormányfő gazdaságpolitikáját, a jobbközép Néppártnak (PP) pedig azt vetette a szemére, hogy kormányzásuk idején nem tettek semmit a baloldali kulturális hegemónia ellensúlyozása érdekében, s nem képviselték elég határozottan Spanyolország nemzeti érdekeit a baszk és katalán szeparatista törekvésekkel szemben. A centrista Állampolgárok (Ciudadanos) nevű pártnak pedig felrótta, hogy annyira politikailag korrekt és középutas irányvonalat képvisel, hogy a választók nem tudják, hogy tulajdonképpen mit is akar.

A magát liberális-konzervatívnak nevező szenátorjelölt pártja álláspontját tükrözve síkra szállt az autonóm tartományok rendszerének felszámolása mellett, mert véleménye szerint a jelenlegi szisztéma súlyos területi egyenlőtlenségekhez vezet, megdrágítja az államigazgatást s egyúttal a korrupció melegágya.

Mindazonáltal a politikus a népességfogyást még a katalán függetlenségi törekvéseknél is komolyabb fenyegetésnek tekinti, mely veszélyezteti az ország gazdasági életképességét és fenntarthatatlanná teszi a jelenlegi nyugdíjrendszert. Álláspontja alátámasztása érdekében Valpuesta hivatkozott a neves demográfus, Alejandro Macarrón kutatásaira, aki korábban Orbán Viktor miniszterelnököt és Novák Katalin családügyi államtitkárt is megajándékozta az alacsony európai születésszám veszélyeire figyelmeztető könyve angol nyelvű kiadásával.

Az interjú végén Valpuesta hangsúlyozta, hogy pártja követendő példának tekinti a magyar kabinet családpolitikáját, s kormányra kerülésük esetén szeretnék a helyi viszonyokhoz igazítva bevezetni a magyar családtámogatási és népességpolitikai modellt.

Spanyolországban április 28-án előrehozott választásokat tartanak, s a közvéleménykutatások szerint a jobboldali konzervatív VOX első alkalommal át fogja lépni a parlamenti küszöböt.


Hasonló cikkek