Spanyolország mégsem szállít lézerirányítású bombát Szaúd-Arábiának

Spanyolország eláll egy Szaúd-Arábiával kötött, több mint 9 millió euró értékű fegyvereladási szerződéstől

– közölte a Cadena SER rádió kedden, hivatkozva arra, hogy értesülését a spanyol védelmi minisztérium megerősítette.

A két ország között 2015-ben létrejött szerződés felmondása azt jelenti: a spanyolok nem szállítják le a megrendelt 400 lézerirányítású precíziós bombát, és visszafizetik azok 9,2 millió eurós vételárát.

A spanyol védelmi tárca augusztus közepén jelentette be, hogy felülvizsgálja a folyamatban lévő fegyvereladásokat, miután augusztus 9-én légicsapás ért egy piacot és egy autóbuszt Jemen északi részén, a húszi lázadók ellenőrizte területen.

Az 51 halálos áldozat között 40 gyerek volt.

A 2014 augusztusa óta tartó jemeni polgárháború az Irán által támogatott húszik és a Szaúd-Arábia, valamint más arab országok által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között zajlik.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerint Spanyolország Szaúd-Arábia negyedik legnagyobb fegyverexportőre, és 2017-ben mintegy 270 millió euró értékben adott el katonai eszközöket neki


Hasonló cikkek