Stanley Tucci ismét szerepel az új Transformers-epizódban

A színész a hétvégén a Deauville-i Filmfesztiválon jelentette be, hogy Mark Wahlberg, Laura Haddock és Anthony Hopkins mellett ő is játszik a Transformers új epizódjában.Tuccit a francia filmmustrán életműdíjjal tüntették ki. A művészt a korábbi kulturális miniszter, Frédéric Mitterrand, a zsűri elnöke méltatta a ceremónián, amelyen olyan nagy sikerű filmjeiből játszottak be részleteket, mint Az ördög Pradát visel, a Komfortos mennyország, a Krízispont vagy Az éhezők viadala.Az 55 éves színész a díjat megköszönve együttérzését fejezte ki a Franciaországban történt terrorcselekmények miatt, és megjegyezte, hogy először találkozott katonai jelenléttel a filmmustrán. “Nagyon nehéz időszakot élünk át Franciaországban, Amerikában és a világban, a filmművészet azonban olyasmi, ami közelebb hozhat bennünket egymáshoz, és fényt vihet az életünkbe” – idézte a sztárt a Variety.com.Mint Tucci hozzáfűzte: a filmkészítés kollektív műfaj, számos rendező nem is engedi, hogy a főcímlistán kiemeljék a nevét, mert úgy érzik, közös munka révén született az alkotásuk. “Az együttműködésnek ebben a szellemében tudunk mindannyian előrelépni, és szerintem egyes politikusoknak van mit tanulniuk ebből” – fogalmazta meg véleményét.Bruno Barde, a filmfesztivál igazgatója elmondta, hogy idén a szokásosnál kevesebb filmsztár érkezett a mustrára Amerikából. Ez részben a közelmúltbeli terrortámadások miatt alakult így, részben pedig azért, mivel a Deauville-i Filmfesztivál a Velencei és Torontói Filmfesztivál között zajlik, és a két nagy mustra beszippantja az amerikai független film legnagyobb sztárjait és alkotóit.Deauville-ben távollétében az Oscar-díjas dokumentumfilmes Michael Moore is díjat kapott, emellett levetítették Where to Invade Next (Mit foglaljunk el legközelebb?) című munkáját. Moore személyes okokra hivatkozva a napokban mondta le részvételét a mustrán.


Hasonló cikkek