Súlyos gázolás történt Észak-Komáromban

Szerda dél körül Észak-Komáromban egy 47 éves férfi által vezetett Volkswagen Caddy két gyalogost – egy 37 éves férfit, valamint egy 35 éves nőt – ütött el a 63-as első osztályú út Megyercsi utcai átkelőhelyén, nem messze a Szlovák Gázművek épületétől.

Mindkét sebesültet kórházba szállították – közölte lapunk megkeresésére Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A sofőrnél a szonda nem jelzett ittasságot, a baleset körülményeit még vizsgálja a rendőrség.

A komáromi baleseteket és közlekedési viszonyokat figyelő közösségi oldalakon többen feltöltöttek képeket arról, hogy a sérültekért mentőhelikopter érkezett. Sokan megemlítették azt is, hogy veszélyes négysávos útszakaszról van szó.

Korábban másik baleset is történt a Pozsonyi úton, ahol egy kamion és két személyautó ütközött össze. Renáta Čuháková kérdésünkre elmondta, nincsenek részletes információi a szerencsétlenségről, de ebben az esetben valószínűleg nem történt személyi sérülés.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek