Súlyosbították a „fakereskedők” büntetését – idős embereket csaptak be

A Nyíregyházi Járásbíróság az I. rendű vádlottat 2 rendbeli, a II-IV. rendű vádlottakat 1 rendbeli társtettesként elkövetett csalás bűntette miatt ítélte el.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a borsodi lakóhelyű vádlottak évek óta tehergépkocsival járták az országot és tűzifát kínáltak eladásra főleg idős embereknek. Az eladott fa mennyiségének leméréséhez a vádlottak a saját mérlegüket és egy szintén általuk vitt hordót használtak. Ennek segítségével a vádlottak rendszeresen becsapták az idős vevőiket és jóval kevesebb tűzifát pakoltak le náluk annál, mint amennyinek az árát a károsultak kifizették (Debrecenben, Hajdúböszörményben, Szegeden, Nagyszénáson, Ambrózfalván, Eleken, Nyárlőrincen, Jászszentandráson, Földesen, Gerendáson, Orosházán, Ilken).

2016. március 9-én egy nyírbogdányi lakosnak 128.664 forint, 2016. augusztus 17-én pedig egy nagykállói lakosnak 84.000 forint kárt okoztak. Ezért a járásbíróság az I. rendű vádlottat 1 év 2 hónapi börtönbüntetésre, a II. rendűt 90 napi, a III. rendűt 40 napi elzárás büntetésre ítélte, míg a IV. rendű vádlottal szemben 100.000 forint pénzbüntetést szabott ki.

A másodfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék a büntetéseket 3 évi (I. rendű), 1 év 10 hónap (II. rendű) és 1 évi (III. rendű) börtönbüntetésre, illetőleg 2 évi próbaidőre felfüggesztett 6 hónapi börtönbüntetésre (IV. rendű) súlyosbította. Ennek indokaként a törvényszék az ilyen jellegű csalások gyakoriságát és az úgynevezett utazó bűnözők fokozottabb társadalomra veszélyességét, illetőleg az I-III. rendű vádlottak többszörös büntetettségét emelte ki. A törvényszék utalt arra, annak, hogy a kisnyugdíjas idős embereket viszonylag csekély összegű kár érte, a büntetés kiszabásánál nem lehet jelentőséget tulajdonítani. A törvényszéki tanács a döntése meghozatalánál ugyanakkor figyelembe vette azt, hogy az I. rendű vádlott az általuk okozott kárt az elsőfokú tárgyaláson teljes egészében megfizette a károsultaknak.

Az ítélet jogerős.

A címlapfotó illusztráció.


Hasonló cikkek