Sürgősségi szívműtéten esett át Arnold Schwarzenegger

Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzón, Hollywood korábbi sztárján sürgősséggel szívműtétet hajtottak végre az után, hogy sikertelennek bizonyult katéteres úton történő aortabillentyű cseréje

– adta hírül pénteken a TMZ amerikai celebhírportál.

A beavatkozás több órán át tartott, azóta Schwarzenegger állapota stabil.

A 70 éves Schwarzenegger csütörtökön érkezett a Cedars-Sinai kórházba a katéteres beavatkozásra. A honlap úgy értesült, hogy a beavatkozás egy kísérleti eljárás volt, amelynek során komplikációk léptek fel. Az orvosok felkészültek arra, hogy sikertelen lehet, és azonnal úgy döntöttek, hogy nyitott szívműtétet végeznek nála.

Nem ez az első alkalom, hogy Arnold Schwarzenegger szívműtéten esett át, 1997-ben is aortabillenytyű cserét végeztek nála. Bár akkor az orvosok még nem látták szükségét a beavatkozásnak, a színész úgy döntött, hogy végezzék el a műtét addig, amíg fiatal. Akkor örökletes betegséggel magyarázta állapotát, amelynek semmi köze sincs a testépítőként szedett szteroidokhoz – olvasható a honlapon.

Az 1947-ben Ausztriában született Schwarzenegger 2003 és 2011 között volt Kalifornia állam kormányzója.

Fotó: 24.hu


Hasonló cikkek