Švajda Gábor veterán és ultrafutó lett

A terep- és maratonfutóként ismert Švajda Gábor felvidéki származású. Az atléta Pozsonyban él, a koronavírus-járvány korlátjaiba ő is beleütközött az elmúlt hónapokban. Nem panaszkodik, de nem is érzi magát a bőrében, profiként lehetőségektől fosztotta meg a váratlan helyzet. Főleg azután, hogy ultrafutó lett, és a veteránok közé (novemberben lesz 36 éves) lépett.

A járvány miatti korlátozások nem akadályozták meg abban, hogy fusson, tehát edzésben nem volt hiánya. „Nehéz megszokni, hogy az embernek nincs konkrét célja, sorra estek ki a versenyek az idei naptárból. A dotációkat és a támogatásokat leállították. Ha nincs bevétel, nehéz boldogulni. Ezért vagyok hálás Pék Zoltánnak és Nagy Dávidnak, akik gondoltak rám. Úgy látom, ősszel beindulhat a versenyidény, most arra készülök. Közben vannak virtuális viadalok is, de az nem az én stílusom.”

Utolsó versenye a majcíchovi 10 km volt, még március elején, ahol egyéniben 9. volt, és mivel visszatért az érsekújvári AC-ba, elindult a klubváltóban is. Abban a sokszoros szlovák bajnok, Magyar Imre is versenyzett, s társaikkal együtt végül másodikok, bajnoki ezüstérmesek lettek a veteránok között. „Új korosztályomban idén már fedett pályán is bemutatkoztam. Mind 800, mind 3000 méteren a legjobb időt futottam a veteránok országos bajnokságán, de itt a korosztályos koefficiens is mérvadó, ami végül kétszer a 3. helyre rangsorolt. A járvány azonban elmaradt a pozsonyi maraton, a háromhetes spanyolországi edzőtábor, a közös magyar, szlovák és osztrák maratonbajnokság.”

Švajda tavaly két maratont futott, 2:29:55-ös legjobb idejét nem szárnyalta túl, de mindkét helyen másodikként rangsorolták: Lipcsében 700 versenyző között szakadó esőben, Rajecben hatalmas hőségben ért célba. És az ultramaraton-futók között is indult a brassói világbajnokságon: 3:17 órás idejével 44. lett az 50 km-es távon. „Idén Jordániában lesz a vb, pont november 27-ére írták ki a versenyt, 36. születésnapomra. Oda szeretnék eljutni” – mondta el a sportoló.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek