Szabad a tér: átadták a magyarcsanádi edző- és játszóparkot

Alig egy hete, hogy elsőnek birtokba vehették a helyiek a területet, máris rengeteget kondiztak és játszottak a parkban, kicsik és nagyok, mintha mindig is erre vártak volna.

Körülbelül két hónapja lapunk is megírta, hogy jelentős beruházásba kezdett Magyarcsanád önkormányzata, pályázati támogatásoknak köszönhetően. Mára pedig el is készült az összesen majdnem tíz millió forintból kialakított játszótér és edzőpark. Így gyerekek és felnőttek együtt tölthetik el szabadidejüket, minőségi kikapcsolódást találva maguknak.

A falu új kültéri kondija – Fotó: makohirado.hu

Farkas János polgármester rendkívüli örömét fejezte ki az átadón. Ahogy ő fogalmazott:

A képviselő-testület hozott egy helyes döntést, így lehetőségünk volt pályázni a Magyar falu Program közösségi terek fejlesztésére kiírt pályázatán játszótér kialakításra, vidékfejlesztési pályázaton a kültéri kondipark kialakítására is. Nagy örömömre szolgál, hogy eljutottunk ehhez a naphoz. Ez a nap egy minőségi ugrást jelent gyermekeink és a sportolni vágyó lakosság életében.

A faluvezető szavaiból ugyanakkor kiderült az is, hogy a további fejlesztésektől sem zárkóznak el, hiszen a jelenlegi homokos helyeket, szeretnék kicserélni gumialapú ütéscsillapítókra, hogy még kényelmesebb és biztonságosabb legyen, mind a kondi, mind pedig a játszótér használata.

Játék a legkisebbeknek is – Fotó: makohirado.hu

A makohirado.hu arról is beszámolt, hogy a projektek Lázár János országgyűlési képviselő támogatását élvezhették, amiért az önkormányzat kifejezetten hálás.

Az önfeledt mozgás és közös időtöltés minden pénzt megér, a helyiek szabadidős programjait ezen túl is nagy erőkkel igyekszik támogatni, fejleszteni az önkormányzat.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek