Szabálytalanságokat találtak a hallgatói önkormányzatoknál

Nem mindig jártak el szabályszerűen az állami fenntartású egyetemek, főiskolák hallgatói önkormányzatai, derült ki egy vizsgálatból.

A vétségek miatt “a nemzeti felsőoktatási törvényben biztosított jogosítványaik gyakorlásának feltételei nem álltak fenn” – hangzott el az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Makkai Mária felügyeleti vezető közlése szerint noha ezt előírja a törvény, egyik helyen sem igazolták, hogy az intézmény teljes idejű nappali képzésében részt vevő hallgatóinak legalább negyede voksolt a testület megválasztásakor, valamint az érdekképviseletek többsége nem rendelkezett a szenátus által jóváhagyott alapszabállyal.

Holman Magdolna, a számvevőszék főtitkára elmondta: a 27 intézmény közül 19 adott tájékoztatást az ÁSZ felhívására az ügyben megtett intézkedésekről, a többi nyolc esetben kezdeményezték, hogy a Magyar Államkincstár függessze fel a hallgatói normatíva önkormányzatokra fordítandó egy százalékának kifizetését.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek