Szándékosan karambolozott unokatestvérével a féltékeny férfi

A Budapest Környéki Törvényszék a 2020. szeptember 8-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak a büntetőügyében, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt.

A vádlott és a sértett unokatestvérek, akik között 2017 februárjában megromlott a viszony, miután a sértett szerelmi kapcsolatba került a vádlott élettársával.

Ezt követően a vádlott telefonon és internetes úton is több alkalommal megfenyegette a sértettet, illetve több millió forint kártérítést is követelt tőle. A kérésnek a sértett nem tett eleget, melyre válaszul a vádlott életveszélyesen megfenyegette unokatestvérét.

2017 szeptemberében a sértett gépkocsival közlekedett, amikor a vádlott édesanyjával és testvérével ugyanebben az időben szintén arra haladtak autóval. Amint a vádlott észlelte a sértettet, 90-100 km/h-s sebességgel üldözni kezdte. A vádlott által vezetett jármű ablakából az egyik utas késsel hadonászott a sértett felé, majd a vádlott a záróvonalon balról áthaladva szándékosan nekiütközött a sértett járművének. A baleset következtében a sértett autója az árokba csúszott és a tetejére fordult, a sértettet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A vádlott a balesetet követően megállás nélkül továbbhajtott, majd ismeretlen helyre távozott, ezért a hatóság elfogatóparancsot adott ki ellene. Másnap a férfi önként jelentkezett a helyi rendőrkapitányságon.

A sértetten a balesetet követően életmentő műtétet hajtottak végre, emellett nyolc napon belül és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket is elszenvedett.

A bíróság a váddal megegyező tényállást állapított meg, azonban a bűncselekmény minősítését módosította és a vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek és 5 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre, 5 év közügyektől és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A döntés ellen az ügyész téves minősítés miatt nyújtott be fellebbezést és a büntetés súlyosítását kérte. A vádlott és védője korlátozott fellebbezést jelentett be, amely szerint a minősítés módosítását elfogadták és a büntetés enyhítését kérték.

Az ítélet nem jogerős.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek