Szánkózók rongálják a növényzetet Bodogláron

Veszélybe kerülhet az értékes növénytársulás Bodogláron, hiszen a közelmúltban szánkózók lepték el a területet. A fokozottan védett tartós szegfű hazánk bennszülött növényfaja, egyik legnagyobb állománya Bodoglár térségében található.

A Tázlár és Bodoglár között vezető út melletti tanösvényen, a bodoglári homokbuckákon található a tartós szegfű egyik élőhelye. A kizárólag a Duna–Tisza közén előforduló, fokozottan védett tartós szegfű és a környezetében lévő többi növényfaj is veszélybe került a felelőtlen szánkózók miatt.

A homokfelszín és a növényvilág védelme érdekében egy fél kilométer hosszú pallósor épült és azon lehet eljutni a buckatetőn lévő megfigyelőtoronyig, ahonnan szemet gyönyörködtető látvány tárul elénk. Borókás-nyáras ligetek, lankás homokbuckák és galagonyák váltakoznak, amit órákig lehet csodálni. Az ösvény innen egy telepített fenyőültetvény sorai között vezet, amíg el nem eljutunk a hátsó pallósorig, ahol egy tereplépcsőt megmászva mehetünk fel a hátsó kilátóhoz, melyet körös-körül tartósszegfű-tövek öveznek. – írja a baon.hu Bács-Kiskun megyei Hírportál.

Sokan úgy gondolják, hogy ezek a buckák tökéletes helyszínt biztosítanak a szánkózásra. Ez azonban nem így van és a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület facebook oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen elszomorító látvány ez.

Greguss Viktor környezetvédelmi szakember figyelmeztetett, hogy a – kijárt és kijelölt útvonalakról letérni tilos

Forrás: baon.hu

Juhász Márta

Ha tetszenek a tartalmak, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek