Százmilliárdokat hagyunk a trafikokban, mégis alig termelnek nyereséget

A mostani kormány egyik legérdekesebb húzása volt a trafikmutyiként is emlegetett dohánykereskedelmi átalakítás, amikor hirtelen elvették a kisboltoktól a dohánytermékek árusításának jogát, és egy meglehetősen önkényes rendszerben osztottak ki trafik-koncessziókat – írja cikkében a G7.

Az uralkodó értelmezés szerint a kormánypárt a helyi támogatói klientúrájának kívánt jövedelmet újraosztani ezzel a radikális lépéssel, de egy kormányközeli dohányipari vállalkozó, Sánta János húzásai is hamar felsejlettek a háttérben.

A rendszer most már több mint hat éve fut, és az induláskor kiváltott indulatokhoz képest tulajdonképpen elfogadottá vált. De vajon beváltotta a trafikosok reményeit, akik abban bízhattak, hogy a frissen megszerzett monopoljogukkal kényelmes jövedelemre tehetnek majd szert?

Megnéztük, hogy az utóbbi évek beszámolói alapján hogyan megy a trafikoknak, hol vannak a legsikeresebb nemzeti dohányboltok, és ezek mennyi pénzt termelnek tulajdonosaiknak. Ami azt illeti, hatalmas piacról van szó, tavaly már 680 milliárd forintot költöttek a magyarok dohányárukra, ami majdnem annyi, mint amennyi ételre és italra ment. Egy ilyen nagy méretű, ám ennyire furán szabályozott piacon többféle stratégia is kialakul.

Nemzeti dohányboltból az adóhatóság (NAV) adatbázisa szerint 5300 van az országban, 2300 trafikot egyéni vállalkozók visznek, háromezret pedig összesen ezerötszáz cég üzemeltet. Csak utóbbiaknak ismerjük a pénzügyi adatait, de ezekből már jól át lehet látni a folyamatokat.

Hiába a boltok elhelyezkedése a legfontosabb, a trafikcégek erősorrendje egyáltalán nem merev (ezt az alábbi ábrán az évekre klikkelve végig lehet nézni; az ábra a trafikcégek árbevételét mutatja a tavalyi sorrendjük szerint).

A cikk ITT folytatódik!


Hasonló cikkek