Szebb év vár Nagylakra, mint a tavalyi

Ugyanis idén több pénzügyi támogatást kap.

A faluvezető, Kolozsvári Rozália számolt be a jó hírről. Aki elmondta, hogy a megnövekedett támogatásoknak köszönhetően 2021-ben 112 millió forintos költségvetéssel számolnak. Ha minden a tervek szerint halad, ez elég lesz a kiadásokra és néhány apróbb fejlesztésre is. Bár így is folyamatosan keresik a pályázati lehetőségeket és ahova csak lehet, be is adják a pályamunkákat, hogy legyen esélye sikeres projektek lebonyolításának.

Viszont idén a pályázati lehetőségek mellett is szerencsére találtak, ugyanis a szociális feladatok ellátására 6,5 millió forint támogatást kaptak. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert erre a területre tavaly semmilyen pénzforrás nem érkezett, így kénytelenek voltak mindent önerőből megoldani. De a mostani összeg nagyon jól jön, mert végre hiányosságokat pótolhatnak. Így rendeződik Nagylak sorsa. Határtelepülésként 15 millióval több normatív támogatást kapnak, viszont az iparűzési adóból befolyt összeg kevesebb lesz, a nehéz járványhelyzet miatt.

Mindent egybevetve, bizakodó év elé néznek a nagylakiak. Hogy valóban kiváló évet zárhassanak, még a vírusnak kell enyhülnie, hogy újra, végleg talpra állhasson a község.

Farkas Cs. Tekla

Forrás: radio7.hu

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek