Szeged példát mutat: levegőfertőtlenítő berendezéseket helyeztek el a klinikákon

Az országban elsők között helyeztek el levegőfertőtlenítő készülékeket a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) betegellátó egységeiben, legnagyobb számban – az egészségügyi dolgozók egészségének védelme érdekében – a Járványügyi Ellátó Központban – írja az MTI.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja egy uniós támogatással megvalósuló projekt keretében az országban az elsők között jutott kilenc, egyenként csaknem egymillió forint értékű levegőfertőtlenítő berendezéshez.

Ezek a légtechnikai berendezések az UV fény régóta ismert csíraölő tulajdonságait használják ki. Egy technológiai fejlesztés eredményeként már olyan hullámhossztartományban működnek, hogy folyamatos emberi jelenlét mellett is alkalmazhatók, mert – a korábbi megoldásokkal ellentétben – nincs károsanyag-kibocsátásuk – mondta el Fráterné Nagy Kamilla, a kórházhigiénés osztály főorvosa.

A modern UV levegőfertőtlenítő eszköz ózonkibocsátása a minimálisan megengedett szint alatt van, tökéletesen biztonságos. A készülékek fertőtlenítésre a 253,7 nm hullámhosszú UV-C sugarakat használják, ami elpusztítja az élő mikroorganizmusokat, azok maganyagának károsítása révén.

A készülékeket még a koronavírus-járvány előtt pályázta meg az egyetem, a többi közt a kórházi betegek között levegő útján is gyakran terjedő kórokozók, például a multirezisztens MRSA (methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus baktérium) okozta fertőzések elleni védekezés érdekében – mondta a szakember.

A jelenlegi járványügyi helyzetben a levegőt folyamatosan fertőtlenítő mobil berendezések többségét a Járványügyi Ellátó Központban az egészségügyi dolgozóknak fenntartott pihenő és étkező helyiségekben helyezték el, ahol a levetett védőfelszerelésekről a levegőbe juthatnak a kórokozók, illetve az arcmaszkok levételével is megnőhet a fertőződés veszélye. Emellett a nagy betegforgalmú Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályra és a fertőzésekre fokozottan fogékony súlyos állapotú betegeket ellátó Intenzív Osztályra is került az új eszközökből.


Hasonló cikkek