Székelyföld újraindítaná a Minority SafePacket

Ment is a felszólítás Ursula von der Leyen részére.

Székelyföldi önkormányzati vezetők a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés újbóli napirendre tűzését kérik az Európai Bizottságtól egy – az MTI-hez csütörtökön eljuttatott – közös nyilatkozatban. A Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzatának elnöke, valamint a székelyföldi városok polgármesterei által jegyzett nyilatkozat megállapítja: a romániai magyar közösség várakozással tekintett az ország EU-csatlakozására. Ettől nem csupán gazdasági fejlődést és gyarapodást várt, hanem anyanyelvük és kultúrájuk védelmét és érvényesülését, közösségi jelképeik szabad, zavartalan használatát biztosító jogokat is.

Az önkormányzati vezetők megdöbbenésüknek és értetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy az Európai Bizottság 2021. január 15-én eldöntötte: nem indít jogalkotást a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés javaslatai alapján.

„Megerősítjük kiállásunkat a külhoni magyarok, a magyarországi nemzetiségek és az európai kisebbségek ügye mellett, és együtt tiltakozunk velük az Európai Bizottság döntése ellen, amely a kisebbségi sorban élő közösségek ellen történelmi igazságtalanságot követett el, figyelmen kívül hagyva jogos és építő jellegű, az európai nyelvi és kulturális hagyaték védelmét célzó javaslataikat” – áll a nyilatkozatban.

A tanácselnökök és a polgármesterek egyben üdvözölték, hogy a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés láthatóan már teljesítette a polgári kezdeményezések feltételrendszerét, és hamarosan egy újabb, az őshonos kisebbségek érdekeit szolgáló kezdeményezés kerül az Európai Bizottság asztalára.  „Ez is mutatja: az európai kisebbségek, köztük a külhoni magyar közösségek, a székelyek és a Magyarországon élő nemzetiségek nem adják fel küzdelmüket, és megoldásokat várnak az uniótól” – áll a dokumentumban.

Az önkormányzati vezetők felszólították az Európai Bizottságot, hogy javítsa ki korábbi döntését, és vegye ismét napirendre a Minority SafePack javaslatait. Az Európai Parlamentet és a Régiók Bizottságát arra kérték, hogy ismét tűzzék napirendre az európai kisebbségvédelem ügyét, és nyomatékosítsák ezt az Európai Bizottság felé. Azzal a kéréssel fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy a méltányosság elve, a jó kormányzás és az európai alapértékek mentén támogassa a jogalkotásban a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című európai polgári kezdeményezést.

Európa regionális, tartományi és megyei önkormányzataihoz azzal a kéréssel fordultak, hogy csatlakozzanak az európai kisebbségvédelem ügyéhez, és adjanak hangot erre vonatkozó támogató álláspontjuknak.

 

Külhon | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek