Szennyezés került a talajvízbe a pozsonyivánkai szemétlerakóból

Szennyezés került a talajvízbe a Szenci (Senec) járásbeli, pozsonyivánkai (Ivanka pri Dunaji) illegális hulladéklerakóból – tájékoztatott Roman Mikulec belügyminiszter és Ján Budaj környezetvédelmi minisztert (mindketten OĽaNO).

A környezetvédelmi tárca vezetője szerint a szennyezés nagyon súlyos, és azt mondta, sokkolta, amikor kiderült, hogy milyen a hulladéklerakóban talált mérgek összetétele. Rámutatott, hogy a hulladéklerakó nem egyik napról a másikra keletkezett, egész biztos, hogy több, ezért a területért felelős illetékes is fedezte az ügyet.

Mikulec állítása szerint valószínűleg ez az egyik általuk vizsgált legsúlyosabb, környezetszennyezéssel kapcsolatos bűncselekmény. „Jelenleg a szakértői vélemények kidolgozása és a bizonyítékok vizsgálata folyik” – mondta a miniszter és hozzátette, az első szakértői vélemény már megerősítette, hogy a felszín alatti vizet szennyező anyagok a hulladéklerakóból származnak.

A tárcavezető elmondása szerint ebben az ügyben a járási hivatal dönthet a hulladéklerakó bezárásáról is. Mikulec elmondta, azt is vizsgálják, hogy a hulladéklerakókból szállítottak-e anyagot a pozsonyi D4R7 körgyűrű építéséhez.

A környezetvédelmi miniszter azt mondta, egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mit találtak a talajvízben. „A szennyezést ténye azonban beigazolódott, és az nagyon súlyos. Megdöbbentett, amikor kiderült, hogy milyen az ott talált mérgek összetétele” – mondta Budaj, és hozzátette, a szennyezés veszélyt jelentett az egészségre és a Csallóköz (Žitný Ostrov) felszín alatti vízeire, ezáltal egész Szlovákia ivóvízkészletére.

Budaj azt akarja, hogy a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség (Slovenská inšpekcia životného prostredia) újból megvizsgálja a hulladéklerakó körüli területet, és megállapítsa, hol és hogyan terjed a szennyeződés. „Biztos, hogy egyes tisztségviselők takargatták ezt a bűncselekményt” – mondta Budaj, és hozzátette, felelősségre fogják vonni azokat, akik érintettek az ügyben.

Forrás: tasr, bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek