Szennyvíz gazdálkodási fejlesztés Kalocsán

Kalocsa városának halaszthatatlan szüksége volt már az szennyvíz elvezetési infrastruktúra fejlesztésére, ugyanis a az eddigi szennyvíz-átemelő szivattyúk tönkrementek, melyeknek pótlásáról gondolkodni kellett a település érdekében.

Kalocsa település és környéke olyan terület melynek viszonylag sík fekvése miatt a szennyvíz eljuttatása a kezelőállomásokra a szivattyúk megfelelő működése nélkül szinte lehetetlen. A jelenlegi szivattyúk működése nem volt már megfelelő, volt olyan darab amely már több évtizede működött.

Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. a jelenlegi beruházáson hat darab szivattyút tudott lecserélni amelyek folyamatosan tudják biztosítani Kalocsa és a környezetében lévő települések szennyvízkészletének koordinálását.

A településen jelenleg 20 szennyvízátemelőt üzemeltetnek és ezekben összesen 730 darab szivattyú működik. Ezek a gépek idővel veszítenek teljesítőképességükből illetve a kopásoknak köszönhető a plusz energiaigényük is melyek többletköltséghez vezetnek.

Az újonnan beszerzett szivattyúkat a szennyvízrendszer Ecetgyár és Kossuth Lajos utcai, valamint Miskei úti szakaszain szerelték fel.

Dr. Filvig Géza a város polgármestere az átadón köszönetet mondott a Kiskunvíz vezetőinek, amiért ilyen aktívak Kalocsa régi, elavult közműrendszerének fejlesztésében. Kiemelte Szigeti Attila műszaki igazgató szerepét, akivel rendszeresen egyeztetik, hogy hogyan érdemes fejleszteni a víziközmű-rendszert. Hozzátette sokan nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, csak emennyiben valami meghibásodik, viszont ezt meg kell előzni a kialakított rendszer folyamatos karbantartásával.

A szivattyúk cseréje mellett a polgármester bejelentett még egy vízközműves beruházást, ami ugyanezen a napon, a Kubinszky utcában kezdődött. Itt a közútépítéssel párhuzamosan az ivóvízhálózat cseréje fog megtörténni.

forrás: baon.hu

Prokop S. Krisztina

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek