Szent László napok Nagyváradon

Az idén második alkalommal megszervezett Szent László Napok keretében csütörtöktől vasárnapig kulturális, zenei és gasztronómiai élményekben gazdagodhatnak a látogatók. A főszervező elmondta, arra törekedtek, hogy mindenki találjon az érdeklődésének, életkorának megfelelő programot a kínálatban.

Az idei rendezvénysorozattal a környezettudatosságra, a szociális érzékenységre és az önkéntesség fontosságára is szeretnék ráirányítani a figyelmet. A szervezők felhívására az elmúlt napokban önkéntesek gyűjtötték a szemetet Nagyváradon, a Körös és a Pece partján.

Zatykó Gyula az újdonságok között említette, hogy az idei rendezvényt Nagyvárad önkormányzata is támogatta. Hozzátette, a támogatással a városvezetés elismerte, hogy van létjogosultsága a magyar napoknak a városban.

A négynapos rendezvénysorozat nagyszínpadán naponta két zenekar áll a közönség elé. A műsorban szerepel többek között AG Weinberger, Deák Bill Gyula, a Quimby, a Budapest Bár és a Hot Jazz Band koncertje.

I. (Szent) László (Lengyelország, 1046. június 27. – Nyitra, 1095. július 29.)Árpád-házi magyar király (1077 – 1095). Bátyja, I. Géza után lépett a trónra, utóda Könyves Kálmán volt.

I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő (II. Mieszko Lambert lengyel fejedelem lánya) második fia volt. Egy gyermekének a neve ismert, ő Szent Piroska, későbbi bizánci császárné. A László név szláv eredetű, a Vladiszláv keresztnévből származik, a jelentése: hatalom és dicsőség.

Királyként roppant szigorú, de igazságos törvényalkotó volt, aminek eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban. Uralkodása idején Magyarország, fennállása óta először, képes volt a hódításra. 1091-ben elfoglalta Horvátországot, miután beavatkozott az ottani belviszályokba.

Erősen keresztény hitű, bátor, harcias király volt. Az ő uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspök, I. István, Szent Imre, András és Benedek remeték. Előbb Somogyvárott,

majd véglegesen 1106-ban,Váradon helyezték örök nyugalomra, az általa alapított régi Székesegyházban, amely akkor a nagyváradi várban volt. Őt magát 1192-ben avatták szentté.


Hasonló cikkek