Szentes: elindultak a VII. Speciális Nemzeti Játékok

Akárcsak a Paralimpiai Játékokon Tokióban, Szentesen is fellobbant a láng csütörtökön, hiszen megkezdődtek  a VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékok

A versenyeknek idén Szentes és Szegvár ad otthont. Az augusztus 26-i megnyitón mindkét település polgármestere köszöntötte a résztvevőket és Farkas Sándor miniszterhelyettes is megszólalt. Gratuláltak a sportolóknak és edzőknek, sportszerű és sikeres versenyzést kívántak.

Ahogy azt korábban lapunk megírta, az egész hétvégén tartó programsorozat előválogatója a 2023-as berlini Nyári Világjátékoknak, emiatt is kiemelkedő szerepet játszanak tehát az itt elért eredmények. Ezen kívül természetesen a társadalomformáló hozzáállás sem elhanyagolható. Ugyanis a fogyatékos személyek megbecsülése tükröződik a sportban is. Ezek a fiatalok alázattal állnak a sporthoz. Ezen a területen kiteljesedhetnek, és példát mutathatnak akár egészséges embertársaiknak is, ami miatt még jelentőségteljesebbé vállnak ezek a rendezvények.

A versenyeken közép, súlyos és halmozottan értelmi fogyatékos fiatal személyek  vesznek részt. Nagy előrelépés lehet ez számukra, mellyel természetesen minden ezen eseményeknek otthont adó település egyetért.Eredmények tekintetében pedig nagy sikerekre számítanak.

A Speciális Olimpiai Játékok mellett egyéb programok is várják a nézőket. Annak ellenére, hogy az elmúlt napban sokat esett, szépen helytálltak a versenyzők és minden gördülékenyen zajlik a helyi hírek szerint.

Egyesek úgy vélik, hogy az a tény, hogy a tokiói paralimpiai is most zajlik erőt adhat a versenyzőknek. Hiszen a paralimpián résztvevő sportolók példaképek és társak számukra. A Japánban zajló események kapcsán pedig máris büszkélkedhetünk, mert Veres Amarilla aranyérmes lett a női kerekesszékes párbajtőrözők mezőnyében, Konkoly Zsófia pedig ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban, asztaliteniszben pedig Szvitacs Alexa lett bronzérmes.

A két megmérettetés – a paralimpia és a speciális olimpia között egyébként az a különbség, hogy amíg a paralimpián legtöbbször fizikai fogyatékos személyek vagy enyhe értelmi sérült személyek vehetnek részt. Addig a speciális olimpia mindenképpen értelmi sérüléssel élő vagy halmozottan fogyatékos, tehát értelmi kihívásokkal is élő embereknek szól – (a szerző).

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: illusztráció!


Hasonló cikkek