Szép új Disney: már Brekiék is rasszisták

Péntek óta elérhető a Disney streaming szolgáltatásában a népszerű bábsorozat a Muppet Show öt évadja, azonban nem úgy, ahogy azt általában megszoktuk: a cég ugyanis az epizódok előtt figyelmeztető üzenetben jelzi, hogy a tartalom egyesek számára sértő lehet, mivel ezt a sorozatot is elérte az érzékenyítő-polkorrekt hullám – számol be a fejleményről a Híradó.hu a New York Post-ra hivatkozva.

Mint írják, mindezt azért teszi a szórakoztató óriás, mert szerintük

a műsorokban negatív megvilágításban ábrázolnak embereket, kultúrákat. Ezek a sztereotípiák régen és most is helytelenek a Disney szerint – és erre figyelmeztetnek is minden epizód előtt.

Akkor miért adják le, ha ennyire megtagadják a múltat? – tehetnénk fel az ésszerű és logikus kérdést. Nos, a cég közleményéből kiderül, azért hagyták meg a nem PC-elemeket,  hogy „tanuljunk belőlük” és „együtt egy befogadóbb jövőt teremtsünk”. Tették mindezt ahelyett, hogy eltávolították volna ezeket a részeket – mert így legalább kitehetnek egy figyelmeztető szöveget, hogy még jobban az orrunk alá dörgöljék, ami régen volt, az mind káros és rossz.

Ez nem érhetett senkit sem meglepetésként, hiszen az köztudott Disney-ről, hogy elkötelezett az „inspiráló és a kulturális (értsd: akár szexuális) sokszínűséget” is bemutató témák alkotása mellett. Az viszont nem tudott, hogy mi a gond a Muppet Show-al: ugyanis arra nem tér ki a közlemény, hogy

mi az pontosan, amit a Disney sértőnek tart –

állapítja meg a Híradó.hu a New York Post cikke alapján.

Mint írják, a New York Post arra tippel, hogy néhány megformált karakter és azok bemutatása szolgáltathat erre indokot, ugyanis a műsorokban feltűnnek indián, közel-keleti vagy ázsiai szereplők, és hát néha nem teljesen élethűen adják vissza a bábok a kisebbségeket. Sőt, az egyik epizód odáig merészkedik, hogy a legendás country-énekes, Johnny Cash egy

Konföderációs zászló előtt látható. (Ugye emlékszünk arra, hogy döntötték le az Egyesült Államokban a Konföderáció legendás alakjainak szobrát a BLM-tüntetők az elmúlt hónapokban?)

De ha ez még nem lenne elég, korábbi sikerfilmjei előtt is megjelenik az elhatárolódás: így a Macskarisztokraták, a Dumbó és a Pán Péter előtt. Ez pedig érthetetlen – hiszen ahogy a Híradó.hu megállapítja – nem túlzás azt állítani, hogy nemzedékek nőttek fel ezeken a rajzfilmeken anélkül, hogy később, felnőtt korukban horogkeresztes tetoválásokkal vonultak volna utcára valamelyik etnikum elnyomására.

A Disney most mégis meghajolt az új, érzékenyebb világ előtt, és egész egyszerűen rasszistának nyilvánította a médiaóriás saját készítésű korszakalkotó meséit.

Talán később még a be is tiltja őket?

Világ tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek