Szeptemberben indulhat a fővárosi kórházfelújítási program

Szeptemberben indul a fővárosi kórházak 60 milliárd forint értékű felújítási programja – közölte az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Horváth Ildikó hangsúlyozta: először a koronavírus-fertőzöttek kezelését is ellátó intézményekben, így a Szent László-, a Szent János-kórházban, illetve a Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezdődik meg a munka.

Ennek célja, hogy még biztonságosabb környezetet teremtsenek a betegeknek – tette hozzá.

Arról, hogy az Eurostat adatai szerint Magyarországon 8 év alatt több mint kétharmadával növekedett az elvégzett CT-vizsgálatok száma, az államtitkár közölte: az elmúlt tíz évben jelentős fejlesztések történtek a képalkotó diagnosztika területén: korszerű, a betegeknek kisebb sugárterhelést jelentő CT- és MRI-berendezéseket szereztek be.

Megemlítette, hogy a 2010-es 768 ezerről csaknem 1,3 millióra nőtt az évente elvégzett CT-vizsgálatok száma.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Horváth Ildikó úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évtized az évi több tízmilliárd forintnyi beruházás nyomán forradalmi változást hozott a képalkotó diagnosztika területén.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a betegségek megelőzése érdekében számos szűrőprogramot indított az egészségügyi kormányzat.


Hasonló cikkek