Szeptembertől Szlovákiában is betiltják a vadállatok cirkuszban való szerepeltetését

2019. szeptember elsejétől tilos lesz a cirkuszoknak Szlovákiában macskaféle ragadozókat, elefántokat, delfineket, zsiráfokat, főemlősöket, medvéket és további állatokat felhasználniuk az előadás során, írja a Parameter.sk. Ehhez már csak az kell, hogy a parlament is elfogadja a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumban már elfogadott rendeletet.

A lap azt írja, az erről szóló javaslat, amelyet a földművelésügyi minisztérium terjesztett be, jelenleg tárcaközi egyeztetésen van.

A tiltás nem vonatkozna a kutyára, a macskára és a házi görényre, írja a lap, és hozzáteszik, hogy a minisztérium rendelete szerint a tiltás nem vonatkozna az állatkertekben népszerű állatetetésre.

“Tilos lesz az idomítás során tüzet vagy más olyan eszközt használni, ami fájdalmat okozhat az állatnak, a felkészülést pedig kötelezően meg kell szakítani, ha az állat láthatóan kimerült” – írják.

Olaszországban 2017-ben tiltották be a vadállatok szerepeltetését a cirkuszokban, illetve Romániában is ugyanabban az évben. Portugáliában 2024-től vezetik be a tiltást. Az Európai Unió 28 országából egyébként 20-ban már betiltották. Magyarországon petíciót indítottak azért, hogy itt is megtörténjen.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek