Szerencs és Sárospatak is csatlakozott a kamarakórus találkozóhoz

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének szervezésében idén is megrendezésre került a Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál. A 2015. május 8. és 10. között megtartott fesztiválon Miskolc templomaiban, hangversenytermeiben, 7 koncerten összesen 23 kórus mutatkozott be. A hazai énekkarok mellett 5 külföldi együttes is fellépett, akik Olaszországból, Szardíniáról, Pozsonyból és Kassáról érkeztek.

Luther kórus PTV fotó: Vona Ildikó
Luther kórus
PTV fotó: Vona Ildikó

A borsodi megyeszékhelyhez két másik város is csatlakozott, koncerthelyszínt ajánlva az eseménynek. Idén rendeztek hangversenyt Szerencsen a Huszárvárban és Sárospatakon a Művelődés Házában is.

Földes kórus PTV fotó: Vona Ildikó
Földes kórus
PTV fotó: Vona Ildikó

A XXVI. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál Rimszkij-Korszakov egyik művével kezdődött pénteken a Búza téri Görög Katolikus Püspöki Székesegyházban. A nyitóhangversenyen a kórusok mellett énekes szólisták és a Miskolci Szimfonikus Zenekar is közreműködött. A záróeseményre vasárnap este került sor a Minorita Templomban, ahol a fesztiválon fellépő összes kórus közösen adta elő Haydn: Missa Brevis „Rorate coeli desuper” művét a Miskolci Egyetem Vonóskarának kíséretében, Sándor Zoltán vezényletével.

     


Hasonló cikkek