Szigorúbb büntetést kaphatnak az élelmiszerhamisítók

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az élelmiszerbiztonságot veszélyeztető személyekkel szembeni büntetőjogi fellépést.

Az élelmiszerek hamisítása és az azokkal kapcsolatos csalások, illegális tevékenységek nem csak a hazai piaci viszonyokat zavarják meg, hanem kedvezőtlen helyzetbe hozzák a tisztességes vállalkozókat és a fogyasztók egészségét is veszélybe sodorják. A kormány elkötelezett abban, hogy a magyar emberek egészségének megóvása és a tisztességes vállalkozások érdekében hathatósan fellépjen az élelmiszerbűnözéssel szemben.

A Büntető Törvénykönyv (Btk.) új rendelkezése értelmében ezután fellelőségre vonhatóak azok a személyek, akik eddig egyes vállalkozások mögé bújva folytattak illegális vagy egészségkárosító tevékenységet. A személyes felelősségre vonás tehát lehetővé teszi, hogy aki a bűncselekményt elköveti, ne tudjon egy újabb cég létrehozása után ismét a piacon működni. A módosítás szerint továbbá, akit tetten érnek élelmiszerekkel való visszaéléssel, annak a büntetése arányos lesz az elkövetett tettel.

A fogyasztói érdekek védelméhez elengedhetetlen az élelmiszerlánc biztonságának minél magasabb szintű védelme, a felderítés hatékonyságának és a büntetések visszatartó erejének növelésével. A Btk. módosítása lehetővé teszi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal speciális egységének az élelmiszerhamisítás elleni még hatékonyabb fellépését a csalást elkövető személyekkel szemben. A sikeres felderítéseket támogatja az a laborkomplexum is, ami a következő években mintegy 8 milliárd forintból épülhet meg.

Az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia egyik legfontosabb pillére, hogy az élelmiszerlánc termékei mindenkor egészségesek, kiváló minőségűek és biztonságosak legyenek, valamint előállításuk és forgalmazásuk során is felelősséget tanúsítson minden szereplő. Az Agrárminisztérium minden eszközzel segíteni kívánja, hogy az élelmiszerbiztonság garantált legyen egészen a termőföldtől az asztalig.

(AM Sajtóiroda)


Hasonló cikkek