Szijjártó: szolgáltatóközpontot nyit a Viessmann Pécsett

A termelés után szolgáltatási tevékenységét is Magyarországra hozza a német Viessmann csoport, a pécsi 533 millió forintos beruházáshoz a magyar kormány 106 millió forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette: a beruházással 50 új munkahelyet is létrehoz magasan kvalifikált emberek számára a fűtési, hűtési és ipari hőszolgáltató rendszerek egyik nemzetközileg is vezető gyártója.

A Viessmann olyan, 100 éve alapított családi vállalat, amely a folyamatos fejlesztésnek köszönheti piaci sikereit. A cég most a digitális fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt, mivel ma már “egy kazángyártónak sem vasat kell eladnia”, hanem szolgáltatást – mondta. A miniszter hangsúlyozta, a magyar gazdasági is akkor tud versenyképes maradni, ha ha össze tudja kötni a digitalizációt a termeléssel.

Szijjártó Péter szerint a beruházással tovább erősödik a német-magyar gazdasági együttműködés és a szolgáltatóközpont ágazata, amely az autóipar után már a  második legtöbb beruházást vonzó szektor. Kitért arra, hogy  friss, első negyedévi külkereskedelmi adatok szerint 10 százalékkal nőtt a Németországba irányuló magyar kivitel, így az év végére várhatóan újból rekordot ér el az export.

Michael Weber, a Viessmann üzleti támogató központjának vezetője elmondta, a pécsi szolgáltatóközpontból szerviz-támogatást és tanácsadást nyújtanak először német, majd nemzetközi ügyfeleknek.

Beck Andor, a Viessmann Csoport hazai leányvállalata, a Viessmann Technika Dombóvár Kft. ügyvezetője elmondta, hogy 24 éve van jelen a cég Magyarországon, 2007-ben helyezték Dombóvárra a termelés egy részét.

Elmondása szerint Pécs mellett szólt a több mint 22 ezer hallgató az egyetemen, illetve az, hogy kedvező a némettudással rendelkezők aránya a régióban, a város kiváló ipari parkkal és szolgáltatásokkal rendelkezik, valamint azokkal az ingatlanokkal, amelyekben várhatóan 2017 őszén megkezdhetik a szolgáltatásnyújtást. Elmondta, Dombóváron van a Viessmann biomassza kazán kizárólagos gyártása, és a beszállított alkatrészek 50 százalékát magyar kis-és középvállalatoktól szerzik be.

Csizi Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte, ma már több mint ezren dolgoznak a pécsi szolgáltatóközpontok valamelyikében, és a mostani bejelentés is mutatja, jól vizsgázott a város a befektetések vonzásában.

A közreadott sajtóanyag szerint a törökbálinti értékesítési központ és a dombóvári gyár mellett Pécs a harmadik Viessmann-telephely Magyarországon. A cég eddig 400 munkahelyet hozott létre Magyarországon és 2,6 milliárd forintért ruházott be Dombóváron. Az 1917-ben alapított családi vállalkozás 12 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, éves árbevétele eléri a 2,25 milliárd eurót.

A nyilvános cégadatok szerint a Viessmann Technika Dombóvár Kft. árbevéte 2016-ban 3,8 milliárd forint volt, adózott eredménye 293 millió forint veszteség. Egy évvel korábban 4, 4 milliárd forint árbevétel mellett 8,4 millió forint eredményt ért el a cég.

 


Hasonló cikkek