Színházi workshop művész hallgatóknak a szegedi művészeti fesztiválon

Fiatalok számára hirdettek workshopot és kritikusműhelyt a szegedi Thealter fesztiválon

A művészeti képzésben résztvevő fiatalok számára hirdettek színházi workshopot, a színházi írással foglalkozóknak pedig kritikusműhelyt a szegedi Thealter fesztiválon, melyet idén augusztus elején rendeznek meg a Tisza-parti városban – tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület az MTI-t.

A közlemény szerint az idén 28. alkalommal megszervezett, az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését immár második alkalommal elnyerő

művészeti fesztivál izgalmas hazai és határon túli előadásokkal várja a színházkedvelőket augusztus 3. és 11. között Szegeden.

A nemzetközi színházi találkozó hagyományaihoz híven a program kiemelt része lesz a műhelymunka. Az idén hatodik alkalommal meghirdetett “Thealter Tea for Two” workshop címe “Nem szeme lát, csak szíve – Shakespeare Reloded”. A Szentivánéji álom című Shakespeare-drámát kiindulópontként használó kurzusokra 17-25 év közötti, hazai és határon túli, közép- vagy felsőfokú művészeti oktatásban részt vevő fiatalok jelentkezhetnek július 14-ig. A tréningkurzusok vezetésére az orosz származású Sardar Tagirovszkij rendező, színész – műhelyének címe: Álom újratöltve – és Lénárd Róbert rendező, drámaíró, dramaturg, az Újvidéki Színház művészeti vezetője kapott felkérést. A fesztiválon rendezőként is bemutatkozó vajdasági művész műhelyének címe “Test és teória”. Az augusztus 5-én induló műhelymunka eredményét augusztus 10-én láthatja a közönség.

Szintén hagyomány, hogy a színházi írás iránt érdeklődő leendő dramaturgok, kritikusok, rendezők blog jr. elnevezésű kritikusműhelyt szerveznek. A résztvevők próbanaplót vezetnek a workshopokon zajló munkáról, tudósítanak a fesztivál előadásairól, részt vesznek a szakmai beszélgetéseken. A blog jr. szerkesztője, a junior bloggerek koordinátora Jászay Tamás, a Revizor kritikai portál szerkesztője lesz – áll a közleményben