Színpadi erőpróba

Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója Bertolt Brecht Koldusoperáját rendezi az általa vezetett társulat és a Szegedi Szabadtéri Játékok koprodukciójaként.

A különleges előadás, amelyet pár nap múlva mutatnak be a Tisza-parti városban, majd ősszel Sepsiszentgyörgyön, erőpróbát jelent, de készen állnak rá – mondta el a Krónikának Bocsárdi László.

„Két helyszínen kellett próbálnunk, egyrészt elképzeljük azt a szabadtéri helyet, ahol a bemutató lesz. Szentgyörgyön a próbákon megpróbáltunk arra koncentrálni, hogy a részletek illeszkedjenek a szegedi helyszín részleteihez, ugyanakkor a dolog nehézsége, hogy nagyon sok az ismeretlen paraméter. Mivel ez opera, a színészek énektudását is nagymértékben próbára teszi, de úgy érzem, hogy mi erre készen állunk” – fogalmazott a rendező. Sepsiszentgyörgyön ősszel színházteremben mutatják be az előadást, ami kicsit más lesz, a díszlet is kisebb lesz, a hangzás és közönséggel való kapcsolat is különbözik attól, amit a következő napokban a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége láthat.

Bocsárdi azt is elmondta, számára is újdonság ez a rendezése, hiszen ezt a Brecht-darabot még nem állította színpadra, a német szerző darabjai közül a Szecsuáni jólélek címűt rendezte meg régebb Szentgyörgyön.

A teljes cikkért kattintson IDE!


Hasonló cikkek