Szinte biztos, hogy Németországban épül fel a Tesla következő óriásgyára

Az utóbbi hónapokban maga Elon Musk is többször utalt már rá, hogy Németország lehet számukra a megfelelő választás.

A német sajtó újabb információkat közölt a Tesla európai gigagyárának lehetséges helyszíneiről, melynek kapcsán rögtön két forgatókönyv is felmerült.

Az első forgatókönyv szerint a Tesla Észak-Rajna-Vesztfáliát, Németország legnépszerűbb területét szemelte ki magának, mindezt pedig a Rheinische Post írja, amely belső forrásokra hivatkozva közölte, a kaliforniai gyártó szakemberei már a terepszemlét is megtartották, noha a gyártó sajtóosztálya egyelőre nem reagált ezekre a hírekre.

A Nordwest Zeitung ezzel szemben arról ír, hogy Alsó-Szászország lehet a befutó, a Tesla ugyanis azt szeretné, ha gyára a Benelux államok közelében helyezkedne el. A térség közlekedési és gazdaságügyi minisztere, Bernd Althausmann is megerősítette ezt az alternatívát, sőt, különböző területeket is kijelölt már, ahol az elektromos autókat készítő vállalat gyárt megépülhetne.

Az eddig sem volt titok, hogy Németországgal szemezget a Tesla, hiszen Elon Musk már áprilisban kijelentette, hogy a Francia-Német határ és a Benelux államok közelsége miatt logikus választás lenne számukra Németország.

Amennyiben végül pont kerül a kérdés végére, és tényleg a németeknél épül meg az új gigagyár, úgy az érezhető növekedést eredményezhet majd a gazdaságban, hiszen már a kezdetektől 1000-2000 új munkavállalóról szólnak a hírek, ami a későbbiekben még tovább növekedhet.


Hasonló cikkek