Zuzana Čaputová eddig nem engédelyezte a más állam hadseregébe történő belépést

Az aktuality.sk információi szerint már több mint 65 szlovák állampolgár kérte Zuzana Čaputová szlovák államfőt, engedje őt Ukrajnába küzdeni az oroszok ellen.

Mivel törvényellenes szlovák állampolgárként más ország hadseregében harcolni, külön kérvényt kell benyújtania annak, aki az ukrán fegyveres erők közé vágyik. Az engedélyezési folyamat hónapokat vesz igénybe, legalább hármat, a végállomása pedig a mindenkori köztársasági elnök. A portál információi szerint Zuzana Čaputová eddig egyetlen engedélyt sem adott ki. Más európai államokkal, például Csehországgal ellentétben Szlovákia még nem tett kivételt az orosz-ukrán háború miatt.

A szóvivő úgy fogalmazott, az elnök asszony “ha akarná, sem tudná” meggyorsítani a folyamatot, ahhoz a szlovák parlamentnek kellene módosítania a vonatkozó törvényeket. Ezek értelmében, aki engedély nélkül lép be más állam hadseregébe az 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A hosszadalmas folyamat egyébként az illetékes járási hivatalban indul, átmegy a belügyi, majd a külügyi tárcán, végül a köztársasági elnöknél landol, akinek joga van megvétózni a folyamatot.

A 2014-ben kirobbant kelet-ukrán harcokban számos szlovák állampolgár részt vett, főként irreguláris alakulatokban. Az aktuality.sk meg is nevezett néhány olyan szlovák állampolgárt, akik vagy az orosz szeparatisták oldalán vagy a neonáci ideológiája miatt hírhedt, oroszellenes Azov Légióban szolgáltak. Épp miattuk módosították a vonatkozó törvényeket a harmadik Fico-kormány idején, ugyanis az addigi jogszabályok csak a reguláris haderőben való szolgálatot tudták szankcionálni.

Forrás: ma7.sk

Fotó: TASR/AP

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek