Szlovák szurkolók randalíroztak a miskolci Jégcsarnokban

Pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a HKM Zvolen jégkorongcsapata közti találkozó második harmadánál szlovák drukkerek verekedést provokáltak. Az intézkedő rendőrök  kilenc szlovákiai és egy magyar szurkolót előállítottak, egy sérültet pedig kórházba kellett szállítani.

Az esetről a DVTK közleményben adott tájékoztatást. A mérkőzést megelőzően a két klub egyeztetett a Miskolcra érkező szurkolók számáról, habitusáról. A zólyomi szlovák szurkolók azonban felrúgva az előzetes megállapodást, több másik klub ultráival együtt utaztak Miskolcra, és valószínűleg előzetesen tervezett rendbontást hajtottak végre.

A DVTK Jegesmedvék vezetősége és Magosi Bálint csapatkapitány a szeptemberi szurkolói ankéton (Fotó: Vona Ildikó/ PTV)

A DVTK a zólyomi Klubbal egyetértésben sajnálja és elítéli az ilyen eseményeket, mert azok teljesen idegenek a jégcsarnokok világától, továbbá ígéretet tesznek rá: mindent el fognak követni annak érdekében, hogy hasonló események a jövőben ne történhessenek meg sem Miskolcon, sem az idegenben játszott mérkőzéseken. A DVTK vezetősége kéri a borsodi szurkolókat: nem utazzanak el vasárnap a Detva elleni mérkőzésre, ugyanis a Zólyom mellett található településen nagy esély van rá, hogy a rendzavarás megismétlődjön.

A Jegesmedvék csapata a 2017-es bajnoki cím ünneplésekor (Fotó: Vona Ildikó/ PTV)

A diósgyőri játékosokat szintén megdöbbentette a pénteki randalírozás. Magosi Bálint csapatkapitány az egész csapat nevében üzent szurkolóinak:

“Kedves Szurkolóink! Végtelenül elszomorítóak és dühítőek voltak a tegnapi meccs eseményei, amik nem jégkorong meccsre, de véleményünk szerint semmilyen sporteseményre sem valók.

Jobbulást szeretnénk kívánni minden olyan szurkolónak, aki testileg vagy lelkileg sérülést szenvedett. Borzalmas volt a jégről is végig követni az eseményeket, arról nem beszélve, hogy a mi barátnőink, feleségeink, gyermekeink is a lelátón ültek. Szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, akik ennek ellenére a végsőkig buzdítottak minket.

“És szeretnénk megkérni Titeket, hogy ne szervezzetek semmilyen bosszút, revansot! Mutassunk mi példát, hogy miről szól ez a sport!

Továbbá keressük azokat a gyerekeket, akiket lelkileg annyira megviselt volna ez az esemény, hogy félnek jégkorong meccsre járni. Nekik szeretnék valami olyan élményt biztosítani, ami által jó érzés marad bennük a sport iránt” – írja Magosi Bálint.

Gyetva (szlovákul: Detva) városa / MTI Fotó

Közleményben hívta meg a Hoki Club HC 07 Detva  a miskolci szurkolókat Gyetvára: “Nagyon elszomorított bennünket a DVTK azon közleménye, amelyben arra kérik a szurkolókat, hogy ne utazzanak Gyetvára, mert féltik biztonságukat és testi épségüket Zólyom közelsége miatt. Ezért szeretnénk meghívni minden szurkolót a meccsre, amelyen először üdvözölhetjük a miskolci csapatot Gyetván. Mi mindenkit biztosítunk arról, hogy megteszünk mindent annak érdekében, hogy biztonságban érezzék magukat.

“Bármi is legyen a szándék, mi nem engedünk zólyomi vagy bármilyen ellenséges csoportot a stadion közelébe, akik fenyegetést jelenthetnek. Mindent megteszünk a biztonság érdekében, nem csak a csarnokon belül, hanem kívül is.

A mi csapatunknak jó szurkolói vannak, akik jégkorong miatt járnak a csarnokba nem a sporthoz nem köthető konfliktusok miatt. Fogadják el meghívásunk Gyetvára, ahol örömmel fogadunk mindenkit ebben a csodálatosan szép szlovákiai régióban a Polyána lábánál. Mi hisszük, hogy együtt egy csodálatos hoki-hangulatot tudunk teremteni!” – áll a gyetvaiak közleményében.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek