Szlovákia, Csehország és Ausztria nem zárja le a határait

A közös határszakaszokról egyeztetett vasárnap a szlovák parlament elnöke, Boris Kollár, a cseh Képviselőház elnöke, Radek Vondráček, valamint az osztrák parlament elnöke, Wolfgang Sobotka az ausztriai Grafeneggben.

Szlovákia, Csehország és Ausztria nem zárja le a határait, és erre valószínűleg csak a legvégső esetben kerülhet sor. A parlamenti elnökök egyetértettek abban, hogy nem lenne előnyös lezárni az említett határokat.

Kollár azzal érvelt, hogy mindhárom állam ugyanabban az időben ugyanazokat az intézkedéseket vezette be a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. „Nem kellene félnünk. Kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy a határok lezárása a legutolsó lépés lesz, amit megteszünk.”

Sobotka szerint az európai országoknak össze kellene hangolniuk az intézkedéseket. „A határok lezárását nem tartjuk jó ötletnek. Örülünk a Schengennek, és a határoknak ennek értelmében nyitva kell maradniuk. Csak nagyon súlyos veszély esetén zárhatjuk le, ami jelenleg nincs” – fogalmazott.

Vondráček úgy nyilatkozott, Szlovákia a legeredményesebb ország Európában a koronavírus elleni harcban. „Már vannak tapasztalataink a vírussal, az egészségügyi rendszerünk fel van készülve. Most elsősorban az érdekel bennünket, hogy milyen lesz a helyzet, miután a gyerekek iskolába mennek. Senki nem tudja, ez mit hoz majd” – mondta a cseh parlamenti elnök.

Forrás: TASR, parameter.sk

Fotó: Cséfalvay Á. András – illusztráció


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek